Budakörnyéki iránytű E-mail Keresés


Inkubátorházként újul meg az Öregiskola

Építészet > Nagykovácsi

2012-10-12


Az Európai Unió magyar-szlovák határon átnyúló együttműködési programja keretében közösen nyert pályázatot a felvidéki Inkubator Komarno és Nagykovácsi önkormányzata. A projekt nyitórendezvényét szeptember 24-én tartották a nagykovácsi Öregiskolában.

A vezető partner, az Inkubator Komarno képviseletében Horváth Adrián lapunknak elmondta, hogy a megújuló energia és a gazdaságfejlesztés terén már jelentős tapasztalatokkal rendelkező cégük a felvidéki Komárom határában 5100 m2-en 723 m2 hasznos alapterület beépítését tervezi inkubátorház céljára, mintegy egymillió euro értékben. Telephelyük annak az új Duna-hídról lefutó főútnak a mentén helyezkedik el, amelynek megépítéséről a napokban Pilisszentkereszten állapodott meg Orbán Viktor magyar és Robert Fico szlovák államfő a helyi szlovák ház átadásán. Az Inkubator Komarno vállalkozások számára nyújt majd komplex szolgáltatást megújuló energiatelepek (forgó napelem-telep, szélerőmű, biogáz telepek, stb.) létesítéséhez, a tervezéstől a kivitelezésig, de kiállításokat, workshopokat is szervez ebben a témában.


       Györgyi Zoltán főépítész, Horváth Ádám projektfelelős és Bencsik Mónika polgármester

Nagykovácsi 642 557 euro támogatást nyert el összesen a 650 m2 hasznos alapterületű, az 1800-as évek közepén épült, a művelődési házat és a könyvtárat magába foglaló Öregiskola épületének felújítását is megoldó és új feladattal ellátó beruházásra. A beruházás 15%-nyi önkormányzati önerővel valósul meg. Bencsik Mónika polgármester a rendezvényen kifejtette, hogy a projekt két éve alatt, 2014. augusztus 31-ig az Öregiskola épületének jelenleg romos felében egy új vállalkozói inkubátorház és közösségi tér jön létre. Az új beruházással Nagykovácsiban lehetőség nyílik az induló és már működő vállalkozások szakmai, üzleti információs támogatására, különösen a mezőgazdasági fejlesztések, az energiahatékony megoldások alkalmazása, és a szlovák féllel közös piacra jutási programok megvalósítása területén. A Hangyaszövetkezetek mintájára, a Vidékfejlesztési Minisztérium szakmai támogatásával kialakított mezőgazdasági termelés és a magas hozzáadott értékkel működő feldolgozó részleg révén egy jól felépített nagykovácsi márka megalkotására törekednek.

Horváth Ádám projektfelelős hangsúlyozta: az inkubátor ház a helyi vállalkozásokat a vezető partnerrel együttműködésben új technológiákhoz, üzleti lehetőségekhez segítik, hogy költséghatékonyabban kerülhessenek a saját és egymás piacára, figyelemmel a felvidéki Komárom és a magyar főváros közelsége adta lehetőségekre. Megfelelő szakembergárdával jogi, pénzügyi, üzleti és méretgazdaságossági tanácsadást és teljes termékmarketinget nyújtanak, igény szerint.

Az új önkormányzati intézmény terveit Kádár Bálint (ADI Studio) készítette. Az építészeti megvalósítás részleteit Györgyi Zoltán, Nagykovácsi főépítésze ismertette. A faluház helyén új pince és egy kétszintes irodaépület létesül, összesen 280 m2-en. Az Öregiskola kertje megnyílik Kolozsvár tér felé egy lépcsőzetes, de akadálymentesen is használható, passzázsszerű átnyitással, gondozott zöldfelülettel, a nyugati oldalon fedett árkádsorral, amely helyi kistermelők piacának, nyári kézműves táborok munkahelyének vagy karácsonyi kirakodó vásárnak is alkalmas. Az Öregiskola nyugati szárnyában vállalkozói konferenciák rendezésére is alkalmas lesz a 200 m2-esre bővíthető, alapesetben 130 m2-es konferenciateremnek köszönhetően. A volt igazgatói lakás helyén, a hátsó földszinten egy többcélú terem és kiszolgáló helyiségek kapnak helyet. A másik szárnyhoz hasonlóan a pinceszinten, a terasz alatt tároló helyiségek, a tetőtérben pedig irodák lesznek. Az öregiskola jobb és baloldali szárnya végre egységes arculatot kap.

A szlovák-magyar együttműködéstől közös vállalkozások, közös képzések szervezését, az egymás piacaira való bejutást remélik annál is inkább, hogy a mezőgazdasági tevékenységet célzó nagykovácsi beruházás akár a szlovák fél biogáztermelési törekvéseihez is illeszkedhet, míg a másik fél számára a magyar főváros agglomerációjában megtalált partnerkapcsolat is fontos.

Koós Hutás Katalin


Vissza