A kifordult szabadság
Olvasói levelek > Perbál
2012-10-31
Az október 23- i ünnepség közelében találkozót beszéltem meg egy régi barátommal. Szerettem volna a társaságában ünnepelni, felidézni a fiatalságunkat és az 1956-os emlékeket.
Mint két idegen, hosszú percekig álltunk a kávézó teraszán és fürkésztük egymás tekintetét, majd megszólítottam.
- Suta?
- Ha nem szólsz, nem is ismerlek meg. - Nem hiszek a szememnek.
- Mi tagadás mindketten megvénültünk.
|
| Szabadságharc 1956 |
- Emlékszel arra a néhány lőszerre, amit felszedtünk a rádiónál?
- Hogyne emlékeznék, én is vittem haza, de a bátyám adott két pofont és bedobta a kútba.
- Mázlista, nálunk házkutatás volt és megtalálták.
(A Nemzeti Múzeum előtt egy teherautóról ládákat dobáltak le, a kiborult ládákban vaklőszer volt, abból szedtünk fel néhányat.)
Ez a több mint fél évszázada történt beszélgetés futott át az agyamon, miközben hívogatom - gyere, üljünk le és dumáljunk egyet. Közben arra gondolok, hogy az a jóképű vagány, akit mindenki irigyelt, aki nem csak a sportban jeleskedett, de a műhelyben is első volt, ugyanúgy megvénült, mint én.
- Iszunk valamit?
- Szilvát sörrel – hangzik a lakonikus válasz – És Te?
Én egy kávét ásványvízzel. A pincér kerül-fordul és máris asztalunkon az ital.
- Mesélj magadról, mi van veled? Kártalanítottak az elszenvedett éveidért?
Egy hajtásra megissza a szilvapálinkát, majd belekortyol a sörbe.
- Gondolod, hogy az a kutya, akinek eltörték a lábát és odavetnek neki valami koncot, elégedetten ugatni kezd? Én már nem ugatok! Én veszett kutya vagyok, akinek habzik a szája és kerüli az embereket.
- Pedig ugatni már szabad! – vetem közbe.
Ezen elmosolyodik. Kis szünet után megszólal:
- Tudod, amikor a komcsik megroggyantak, a ruszkik kivonultak, kiléptünk a kágéestéből, a varsóiból, - na, mondom - végre itt a szabadság, erről szólt 56. Aztán mi történt? Másnap itt voltak az amcsik Taszáron. Hozták magukkal a kultúrát, meg a kifordított szabadságot. Nézz csak körül, mintha nem is itthon lennénk. Amerre csak nézel, minden idegen. Még ennek a puccos kávézónak, ahová hoztál, sem tudom kimondani a nevét. Otthon bekapcsolom a TV-t, mindenütt amerikai film. Észrevetted, hogy ezekben a filmekben ők a legszebbek, a legokosabbak és mindenkinek ők osszák az észt meg a szabadságot?
- Mint az oroszok?
- Pontosan! Cikiztük a csajkát meg az alumíniumkanalat, ezek meg kézzel zabálják a sült krumplit stanicliból.
- Kicsit halkabban! – nézek óvatosan körül, - ne keltsünk feltűnést.
- Na és! Nézd, azt a nyiszlettet. Bejött, nem köszönt, leült az asztalhoz és még mindig rajta van a tökfedő.
- Nem vagy Te túl szigorú? Most ez a divat.
- Na persze, ez a divat. Mint a kifordult szabadság! Emlékszel, hogy köszöntek Rákosiék? Szabadság, elvtársak!
A kiáltást ökölbe szorított kézével is jelzi. A pincér csodálkozva néz.
- Talán kérnek még valamit?
- - Nem, köszönjük szépen majd csak a számlát, ha lehetne - próbálom menteni a kínos helyzetet.
- Volt képük szabadsággal köszönni. – Nagyot húz a korsóból. - „Valahol olvastam, hogy Nagy Imre buzdító beszédet mondott a parlament előtt álló tömeghez. Micsoda szemen szedett hazugság. Amikor száját az első szó, „Elvtársak!” elhagyta, a füttykoncert miatt pucolnia kellett. Hogy nem szakadt le az erkély alatta!
Közben jelt ad a pincérnek, hogy kér még egy sört.
- Reggelre miniszterelnök lett, akinek első dolga volt a statárium kihirdetése.
- Igaz - igaz, de később visszavonta - vetem óvatosan közbe.
- Visszavonta, mert a kutya sem hallgatott rá. Szerinted, ki választotta meg?
- Ami azt illeti, választások nem voltak, nyilván azok, akik később kivégezték.
- Pontosan! - Kis szünet után, hangosan, szinte kiáltja: - Ha kicsúszik a kezünkből a hatalom, álljunk az elégedetlenkedők élére, elvtársak!
A pincér figyelmeztetőn néz, én óvatosan próbálom csendre inteni, de hiába. Ráadásul valaki a sarokból bátorítja, mire odafordul és a többi vendég feje felett párbeszédbe keveredik az ismeretlennel.
- Mindig ezt csinálják! Akkor is, most is! Átmenetileg oda rakták az öreget, aki eltévesztette a házszámot és elhitte az amcsik propagandáját. Amíg a jenkiknek rimánkodott, addig drága barátja a ruszkiknál mindent elintézett.
A sapkás fiatalember idegesen feláll, fizet és sebesen távozik. Én is fizetek, de nem bírok vele, maradni akar.
- Te csak menj! Hallgasd meg őket, aztán gyere vissza és meséld el, hogy mi is történt 56-ban, hátha leszek olyan okos, mint az a tökfedős.
 |
| Szabadságharc 2012 |
- Most haragszol rám?
- Dehogy haragszom.
- Láttad a tökfedőst, hogy eliszkolt?
- Láttam, csak úgy menekült.
Ezen, sokáig nevettünk. Amikor búcsúzóul megölel, még mindig rázza a nevetés. Hirtelen elfordítja arcát és faképnél hagy. Most látom, hogy ez nem nevetés volt, hiszen könnyezett a szeme. Utána kiáltok, de hiába. A felerősített szónok hangja és a taps, szavamat elnyomja. Mintha menekülne. Fenyegető mozdulatait látva, a tömeg utat enged neki, majd mögötte visszazár. Egy asszony csodálkozva kérdi a párját: Ennek vajon mi baja lehet? Nem tudom drágám, nem kell vele foglakozni.
Szilágyi László (Perbál)
