Budakörnyéki iránytű E-mail Keresés


A lehető legmagasabb pontszámmal jutott tovább

Ki-kicsoda > Páty

2012-11-06


Tintér Gabriella, pátyi népdalénekes a Fölszállott a páva elődöntőjében az elérhető legtöbb pontszámmal jutott tovább a középdöntőbe, énekes és hangszeres szólista kategóriában. Az osztatlan sikert gyimesi keservessel és lassú magyarossal érte el. De énekelt már lemezre Kodály Zoltán pátyi, tinnyei és töki gyűjtéseiből is.

"Az éneknek hatalmas ereje van az emberi kapcsolatokban. Nem feltétlenül kell vidám nótákat énekelni ahhoz, hogy az emberek szívéhez találjon. Én csak egy közvetítő vagyok, a lényeget a dal maga mondja el." - nyilatkozta a Duna Tv-nek az énektudását a Szeret együttes, a Jánosi zenekar, a Szigony együttes és a Tatros zenekar tagjaként bemutató énekes.

A Fölszállott a páva elődöntőjében a magyar népzenei élet legkiemelkedőbb képviselőiből álló zsűri előtt mérethették meg magukat a seregszemlén résztvevők:
- Sebestyén Márta, Kossuth-díjas népdalénekes
- Tímár Böske, a Csillagszemű Táncegyüttes művészeti vezetője
- Zsuráfszky Zoltán táncművész, koreográfus, a Honvéd Együttes Budapest táncegyüttesének művészeti igazgatója, a Magyar Köztársaság Kiváló Művésze.
- Agócs Gergely, felvidéki népzenész, népzenekutató, a Hagyományok Házában a Népművészeti Műhely vezetője
- dr. Diószegi László koreográfus, történész, a Teleki László Alapítvány igazgatója.
A zsűri elnöke pedig Sebő Ferenc, Kossuth-díjas népzenész, népzenekutató, építészmérnök, a Hagyományok Háza szakmai vezetője, a Sebő-együttes vezetője, a magyar táncház-mozgalom elindítója.

Sebestyén Márta a hihetetlen hangot, a gyönyörű technikát emelte ki. Agócs Gergely szerint ott rezonáltak a televízió stúdiójában a gyimesi hegyek, Tintér Gabi odavarázsolta a gyimesi hangulatot. Zsuráfszky Zoltán őserőről és sámánasszonyról beszélt, tiszta forrást emlegetett, mintha a föld mélyéről jönne a hangja. Sebő Ferenc a különleges dalválasztást emelte ki: a négy hangból álló ún. tetraton ősi dallamot nagyon ritkán hallhatjuk énekelni. A 97 éves Sinka Péterné Karácsony Teréztől gyűjtött gyimesi dal a népművészet csodája: hogyan lehet négy hangból ilyen különleges, szenvedélyes dallamot kihozni.

A pontozásnál mind a hat zsűritag a maximális 10 ponttal értékelte Tintér Gabriella bemutatkozását, így a pátyi énekes az elérhető legmagasabb pontszámmal léphetett tovább a középdöntőbe.
 
Tintér Gabriella úgy nyilatkozott: Fontosnak tartom, hogy személyes kapcsolatot alakítsak ki az adott tájegység mestereivel. Ezért mind a mai napig, mikor lehetőségem nyílik rá, gyűjtő utakon veszek részt - néha egyedül, de többnyire zenész kollegákkal, barátokkal. Szerencsés vagyok, hogy a mestereimmel bálokban már együtt muzsikálhattam. Így tanulja meg az ember azt, hogyan kell viselkedni egy adott helyzetben, hogy kell muzsikálni, a táncost és a népet kiszolgálni. Ez egy nagyon szép feladat.

Kevesen tudják, hogy Kodály Zoltán az északkelet-dunántúli falvakban, egyebek között az egykori biai járásban Páty, Tinnye, Tök gazdaságaiban is gyűjtött 1921 és 1923 között. A népdalokat a Szeret-zenekar feldolgozta és a Biatorbágyi Népdalkör közreműködésével egy CD-t jelentettek meg Szerezz jó barátokat címmel, melyet éppen egy éve mutattak be a biatorbágyi faluházban. Az összeállítás egy részében Tintér Gabriella énekel, aki túl van első szólólemezén is.

Koós Hutás Katalin

A Szeret együttes

Kapcsolódó cikkünk: Szerezz jóbarátokat - 2011-10-10

Tintér Gabriella bemutatkozása  a Fölszállott a páva honlapján


Vissza

iranytu-cimlap-2021-3.jpg