KÁRPÁT - KOSZORÚ TÚRA 2. rész
Panoráma
2005-02-01
PETROZSÉNYTÕL PREDEÁLIG 2004. május 9-28.
A Kárpátok hegyláncának bejárásánál szinte mániákusan törekedtem arra, hogy a fő vízválasztót kövessük. A Nyugati-Zsíl forrásától leereszkedve Petrozsény bányász városkába, folytattuk a magas hegyek alkotta hegygerinc mászását.

Sípályák mellett kapaszkodtunk fel egy rozoga turistaházhoz. Mi voltunk az utolsó vendégei. Utánunk két héttel lebontották. Szép időben értük el a házat, s reménykedtünk abban, hogy jó időben mehetünk tovább, de másnap tejfehér köd ereszkedett ránk. Hiába próbáltam leírni a társaimnak, hogy milyen szép helyen járunk, az orrunknál tovább nem láthattunk. Ismét elő kellett venni a tájékozódást segítő tájoló és navigációs műszerünkön túli sokadik érzékszervünket, mert sokszor csak a megérzés segített a helyes út követésében. Mindennek ellenére, a nap végén csodálkozva nyugtázhattuk, hogy egy nap alatt 2000 m szint leküzdése mellett 30 km-nyi utat tettünk meg.
Századokon keresztül a Szászok földje felől - az Erdélyi-medencéből a Páreng-hegység és a Kapacina-hegység között - egy keskeny kövezett út vezetett a magas hegyi hágón át Havas-alföldre. Királyok útjának hívták. Ma is létezik, de autókkal járhatatlan. A Szebeni-havasok megközelítésére tovább mentünk a Kapacina felé, keresve a Királyok útját. Gyorsan elértük a Lotrú-hegység lábánál fakadó bővizű forrást, az Obirsia Lotrului-t és a közelében álló, jó állapotú, működő turistaházat.
A Fogarasi-havasokig 70 km-t kell gyalogolni a Lotrúban. A román katonaság a II. világháború után a Keleti-Kárpátokban szisztematikus munkával, alapos odafigyeléssel kirobbantgatta az összes magyar határkövet. A Déli-Kárpátokban mintha megfeledkeztek volna az itt álló társaikról. Itt a félgömb alakú köbméteres köveket körülásták, földet szórtak reájuk. Fű nő rajtuk. Ez a módszer kiválóan konzerválta azokat az utókor számára. Mivel elég közel vannak egymáshoz és a helyi vízválasztót követik, nekünk jó tájékozódási pontokként szolgáltak.

Lázáretből szépen araszoltunk előre, mikor hatalmas esőt kaptunk ismét a nyakunkba. Elhagyott pásztorszállásnál másnap délig szárítkoztunk. Már egy napos késésbe kerültünk. Térképünk se volt egy hat kilométeres sávról, mégis megtaláltuk a magasan futó, 2000 m fölötti főgerincet. Csehek jöttek velünk szemben. Meghátráltak a Fogaras "ostromától". Nagy hóról és nagy ködről beszéltek. Mi továbbmentünk. Térképünk és a műholdas műszerünk szerint áthaladtunk a Szuru (2283m), Bodislavu (2371m) csúcsokon. "Társaim nagyon udvariasak velem. Szívesen előreengednek - havat taposni." - írtam a naplómba.
A hótaposásban Polgár Lajos segített. Lápi a fotósunk csak ritkán vállalkozott a feladatra, de amikor ő ment elől, olyan erővel és lendülettel taposott, hogy alig tudtuk követni. Az egyik magyarországi túrázónk viszont kerek-perec kijelentette, hogy nem hajlandó előre menni. Õ és egy nagybányai társunk aztán végleg feladta a harcot. Már csak négyen maradtunk. Tovább tapostuk a havat a Kölcun-katlanban. A Bilea-katlanban lévő tengerszemhez igyekeztünk. Szombat lévén, sokan voltak fent a tónál. Ide felvonóval is fel lehet jönni. Többen síelgettek a vizes havon. Mások a téli hegymászó technikákat tanulgatták.

A Királykő keresztezése és a Bucsecs hegység bejárása nagyon veszélyes feladat. Brassói barátunk, a Román Hegymászó Szövetség és a Hegyi mentő Szolgálat egykori elnöke, Alexandru Floricioiu hegyi vezetőkről gondoskodott számunkra.
Az indulás napján havazott a Királykő tetején. Csodaszép völgyben kapaszkodtunk fel a gerincre, majd leereszkedtünk a Törcsvári-szorosba. A törcsvári hegyi mentők házában kaptunk szállást a Bucsecs "ostroma" előtti éjszakára. Ostromot emlegetek sokszor. A hegyeket nem lehet legyőzni, bármekkora ostromot is vetünk be ellenük. Ha a csúcsokat sikerül megmásznunk, akkor egy újabb győzelmet arattunk - magunkon!
Tehát következett a Bucsecs-hegység. Télvíz idején szomorú tragédiákról hallottunk itt. Öt hegymászót sodort el egy lavina, közöttük három magyart. Kikerültük hát a veszélyes lavinamezőket, végigsétáltunk patkó formájú gerincének nyugati ágán az Omu csúcsig (2505 m), s május végén -8 fokban és ragyogó időben meglátogattuk a híres homokkő-formákat. Nemzetközi túránk egy londoni turistával is nemzetközibbé vált, aki a Bucsecsben egy napot túrázott velünk.
A hegyet elhagyva, az Erdélyi Kárpát Egyesület brassói osztályának tagsága fogadott minket nagy szeretettel és lelkesedéssel. Õk jól tudták, hogy nekünk mire van szükségünk. Szállást adtak, kimosták a piszkos, esztenában rakott tüzek füstjétől büdös ruháinkat, s minden nap felváltva láttak vendégül minket.
Mályi József