KÁRPÁT - KOSZORÚ TÚRA 2. rész
Panoráma
2005-02-01
PETROZSÉNYTÕL PREDEÁLIG 2004. május 9-28.
A Kárpátok hegyláncának bejárásánál szinte mániákusan törekedtem arra, hogy a fő vízválasztót kövessük. A Nyugati-Zsíl forrásától leereszkedve Petrozsény bányász városkába, folytattuk a magas hegyek alkotta hegygerinc mászását.
A Páreng-hegység 2500 m fölötti csúccsal büszkélkedő, 30 km hosszú, nyáron, jó időben könnyen járható gerincű. Magyarország ezeréves történelmi határa itt húzódott. Az egykori határköveket ugyan gondosan eltávolították, kirobbantották a terület új birtokosai. Csak a régi, a XIX. század végi Magyar Királyi Katonai Térképészet 1878-79-es térképeiből tudhattuk meg, hogy hol húzódhatott a határ. Sípályák mellett kapaszkodtunk fel egy rozoga turistaházhoz. Mi voltunk az utolsó vendégei. Utánunk két héttel lebontották. Szép időben értük el a házat, s reménykedtünk abban, hogy jó időben mehetünk tovább, de másnap tejfehér köd ereszkedett ránk. Hiába próbáltam leírni a társaimnak, hogy milyen szép helyen járunk, az orrunknál tovább nem láthattunk. Ismét elő kellett venni a tájékozódást segítő tájoló és navigációs műszerünkön túli sokadik érzékszervünket, mert sokszor csak a megérzés segített a helyes út követésében. Mindennek ellenére, a nap végén csodálkozva nyugtázhattuk, hogy egy nap alatt 2000 m szint leküzdése mellett 30 km-nyi utat tettünk meg.
Századokon keresztül a Szászok földje felől - az Erdélyi-medencéből a Páreng-hegység és a Kapacina-hegység között - egy keskeny kövezett út vezetett a magas hegyi hágón át Havas-alföldre. Királyok útjának hívták. Ma is létezik, de autókkal járhatatlan. A Szebeni-havasok megközelítésére tovább mentünk a Kapacina felé, keresve a Királyok útját. Gyorsan elértük a Lotrú-hegység lábánál fakadó bővizű forrást, az Obirsia Lotrului-t és a közelében álló, jó állapotú, működő turistaházat.
A Fogarasi-havasokig 70 km-t kell gyalogolni a Lotrúban. A román katonaság a II. világháború után a Keleti-Kárpátokban szisztematikus munkával, alapos odafigyeléssel kirobbantgatta az összes magyar határkövet. A Déli-Kárpátokban mintha megfeledkeztek volna az itt álló társaikról. Itt a félgömb alakú köbméteres köveket körülásták, földet szórtak reájuk. Fű nő rajtuk. Ez a módszer kiválóan konzerválta azokat az utókor számára. Mivel elég közel vannak egymáshoz és a helyi vízválasztót követik, nekünk jó tájékozódási pontokként szolgáltak.
Az időjárás nem volt kegyes hozzánk. Hol eső esett, hol havas eső. Minden nap alaposan eláztunk. Bakancsaink, zoknijaink nem tudtak megszáradni. Ennek ellenére a Lotrú gerincét is becsületesen végigjártuk. Május 15-én megérkeztünk a Fogarasi-havasok nyugati lábához egy Lázáret nevű, néhány házból álló faluba.Lázáretből szépen araszoltunk előre, mikor hatalmas esőt kaptunk ismét a nyakunkba. Elhagyott pásztorszállásnál másnap délig szárítkoztunk. Már egy napos késésbe kerültünk. Térképünk se volt egy hat kilométeres sávról, mégis megtaláltuk a magasan futó, 2000 m fölötti főgerincet. Csehek jöttek velünk szemben. Meghátráltak a Fogaras "ostromától". Nagy hóról és nagy ködről beszéltek. Mi továbbmentünk. Térképünk és a műholdas műszerünk szerint áthaladtunk a Szuru (2283m), Bodislavu (2371m) csúcsokon. "Társaim nagyon udvariasak velem. Szívesen előreengednek - havat taposni." - írtam a naplómba.
A hótaposásban Polgár Lajos segített. Lápi a fotósunk csak ritkán vállalkozott a feladatra, de amikor ő ment elől, olyan erővel és lendülettel taposott, hogy alig tudtuk követni. Az egyik magyarországi túrázónk viszont kerek-perec kijelentette, hogy nem hajlandó előre menni. Õ és egy nagybányai társunk aztán végleg feladta a harcot. Már csak négyen maradtunk. Tovább tapostuk a havat a Kölcun-katlanban. A Bilea-katlanban lévő tengerszemhez igyekeztünk. Szombat lévén, sokan voltak fent a tónál. Ide felvonóval is fel lehet jönni. Többen síelgettek a vizes havon. Mások a téli hegymászó technikákat tanulgatták.
A Bilea-katlanban nagy hegymászó élet zajlott mindig. Az évtizedekig működő turistaház azonban 1995. nyarán leégett. Az újjáépített utóda inkább szállodára emlékeztet, mint turistaházra. A hátizsákos hegymászó be se tud lépni a bejárati ajtón. A rossz idő és az illúzióromboló fényűzés miatt még aznap lemenekültünk a Fogarasi-havasokból, hogy aztán nekikészülődhessünk a Királykő átmászásához.A Királykő keresztezése és a Bucsecs hegység bejárása nagyon veszélyes feladat. Brassói barátunk, a Román Hegymászó Szövetség és a Hegyi mentő Szolgálat egykori elnöke, Alexandru Floricioiu hegyi vezetőkről gondoskodott számunkra.
Az indulás napján havazott a Királykő tetején. Csodaszép völgyben kapaszkodtunk fel a gerincre, majd leereszkedtünk a Törcsvári-szorosba. A törcsvári hegyi mentők házában kaptunk szállást a Bucsecs "ostroma" előtti éjszakára. Ostromot emlegetek sokszor. A hegyeket nem lehet legyőzni, bármekkora ostromot is vetünk be ellenük. Ha a csúcsokat sikerül megmásznunk, akkor egy újabb győzelmet arattunk - magunkon!
Tehát következett a Bucsecs-hegység. Télvíz idején szomorú tragédiákról hallottunk itt. Öt hegymászót sodort el egy lavina, közöttük három magyart. Kikerültük hát a veszélyes lavinamezőket, végigsétáltunk patkó formájú gerincének nyugati ágán az Omu csúcsig (2505 m), s május végén -8 fokban és ragyogó időben meglátogattuk a híres homokkő-formákat. Nemzetközi túránk egy londoni turistával is nemzetközibbé vált, aki a Bucsecsben egy napot túrázott velünk.
A hegyet elhagyva, az Erdélyi Kárpát Egyesület brassói osztályának tagsága fogadott minket nagy szeretettel és lelkesedéssel. Õk jól tudták, hogy nekünk mire van szükségünk. Szállást adtak, kimosták a piszkos, esztenában rakott tüzek füstjétől büdös ruháinkat, s minden nap felváltva láttak vendégül minket.
Mályi József
