KÁRPÁT - KOSZORÚ TÚRA 3. rész
Panoráma
2005-03-01
Predeáltól Csíkmenaságig 2004. május 29-től június 12-ig
A Déli-Kárpátok kristályos hegységeit, a Király-kő mészkő szirtjeit és a Bucsecs-hegység jég vájta homokkőből építkező patkóját elhagyva, a Kárpát-fordulóhoz közelítve, már szelídebb lankák vártak ránk.
A pásztorok április végén, Szent György napjától kezdve indulnak a havasokba legeltetni, pásztorszállásaikat, az esztenákat elfoglalni. Ezen a tájon találkoztunk először már újra dolgozó esztenával, ezért nem lehetett megszállnunk ezekben, pedig nagyon jó lett volna, mert még gyakoriak voltak a kiadós tavaszi esők. Hiába vettünk magunkra vízállónak titulált kabátokat, poncsókat, szinte mindig bőrig áztunk. A magasabb részeken néha még találtunk lakatlan épületeket. Jó tüzet tudtunk rakni bennük, meg tudtunk szárítkozni, és az emeletes ágyakon mindegyikünknek jutott fekvőhely. Tízen voltunk ekkor.
A Brassói-havasok két hegységét, a Báulujt és a Grohotiszt elhagyva, megérkeztünk a Barátosi-hágóba. Szép időben túrázhattunk a Csukás-hegységben. Itt a magasra kiemelkedett konglomerátum-kőzetet a jégkorszak szobrászai különlegesen szép formákkal gazdagították. Megtalálható itt a „Szfinksz” , a „Drakula ujjai”, „az Ugró béka”, stb. A vándor, aki ide betéved, gyönyörű tornyok mesebirodalmában találhatja magát.
Egy nap után továbbmentünk a Teszla csúcs felé. Úttalan utakon, völgybe le, csúcsra fel követtük a kitűzött útirányt. Néha az út esztenák mellett vezetett el. Ilyenkor próbáltunk sajtot, ordát vásárolni. Többnyire a pásztorfőnök kerek-perec kijelentette: ő ordát nem ad el. Viszont szívesen megvendégelte a tízfős társaságunkat. Egy-egy szíves vendéglátás után aznap már nem kellett többet ennünk. Találkoztunk olyan esztena-üzemmel, ahol hétszáz birkát legeltettek. Naponta háromszor kell megfejni őket. Belegondolva, rájöttünk, hogy a pásztorkodás nem is olyan egyszerű munka. 
A pásztorokkal nem szokott a turistáknak meggyűlni a bajuk. A pásztorkutyákkal azonban jó vigyázni! A Kárpátokban nyáridőben a legveszélyesebb állatoknak számítanak! Távoltartásukra jó szolgálatot tehet a síbot, túrabot, vagy éppen a petárda. Egyik éjszaka úgy ötszáz méterre táborozhattunk egy esztenától. A kutyák többször jöttek át hozzánk szerenádot adni. Közvetlenül a sátor mellé. A második felvonásba már mi is bekapcsolódtunk. Elhúztuk a takarodó nótát. Reggelig csend lett.
A Háromszéki-havasoktól a székelység minden lépésünket figyelemmel kísérte. Szállást, kosztot adott. Lelkesen részt vett a túrában. Szinte diadalmenetben volt részünk. Nagy szeretettel fogadott a kommandói iskola igazgatója, Fazakas Gyula bácsi, akivel az Első Kárpát-Koszorú expedíció idején ismerkedtem meg. Akkor a széldöntés borzalmairól mesélt, most pedig többek között budakeszi ismerősünkről, aki egy lengyel mentőautót szerzett a kis városkának.
Krasznán és Berecken a sepsiszentgyörgyiek vettek védő szárnyaik alá. Ellátásunk mellett alapos helytörténeti, helységnév történeti felvilágosítást is kaptunk. Berecken a Gábor Áron Alapítvány elnöke, Khell Ödi bácsi megmutatta e neves ágyúöntő, az 1848-49-es szabadságharc hősének szülőházát, s a Győrben készített hasonmás ágyúját. 
Ojtos után ismét csatlakozott hozzánk a kézdivásárhelyi Kovács István barátom. Õ már az Első Kárpát-koszorú túrán is velünk túrázott a Nemere hegységben. Akkor nagy széldöntés nehezítette az utunkat. Mára már letakarították a hegyoldalakat, szépen cseperedik a következő erdő. Néhol azonban még mementónak keresztbe fekszik egy-egy fa az úton. Rugát-tetőnél (1291 m) elszántan és kitartóan keresgéltük a térképre berajzolt Úz forrását. A helyi pásztorok segítségével találtuk meg. Később beszéltem a térkép készítőjével, Zsigmond Enikő geológussal. Kezembe adta az újabb kiadású térképét, melyen a forrás Sugárok kútja néven már a jó helyen szerepelt.
Nagy melegben, hátizsákjaink alatt görnyedezve keresgéltük a Csíki-havasok vízválasztójáról a Csíkmenaságba levezető utat. Majdnem megkerültük Menaságot, mikor Gyürke-tetőnél végre egy szekérúton leereszkedünk. Június 12-én szombaton délután megérkeztünk. A megbeszéltekhez képest két órát késtünk. A faluban már mindenki várta a valahonnan a hegyekből érkező turistákat. A depós autónkat csak hétfőre várhattuk. Minden élelmiszerünk, ruhánk a depóban volt, így igen kiszolgáltatottan érezhettük volna magunkat, de nem így történt. Ruháinkat kimosták. Saját ruháikat adogatták oda nekünk, hogy mégse legyünk Ádám-kosztümben. Másnap, vasárnap a délelőtti szentmisén mókásan festettünk a kicsi ruhákban a csíkmenasági, árpádházi katolikus templomban. A templom szárnyas oltára műemlék. A budapesti Nemzeti Galériában megtekinthető.
Csíkmenaságon a fiatalság egy kis csoportja, a Csíkmenasági Közösségmegtartó Egyesület igyekszik felkutatni a falu értékeit. Múzeumot alakítottak ki a volt művelődési házból. Turista és természetvédelmi programokat szerveznek. A Föld Napján nagyszabású szemétgyűjtő akciókkal hívják fel a figyelmet arra, hogy a falu, ahol laknak, mindenkié. Legyen tiszta! Azóta mások sem szemetelnek már! A közösség tagjai minden napra beosztották egymás között, hogy minket, alapcsapat tagokat, ki lásson vendégül. Bőségesen terített asztallal vártak mindenütt. Nagyon sokat kaptunk tőlük, amiért eddig csak a szóbeli köszönetünkkel fizethettünk nekik. Egyesületük néhány fiatalja évekig dolgozott Magyarországon. Ahogy tudott, azonnal visszatért Csíkmenaságra, Pottyandra. Családot alapítottak. Kétkezi munkások, látszólag jól boldogulnak. Van munkájuk, rendszeres jövedelmük. Nem sok. Odafigyeléssel kijönnek belőle. Forrást foglaltak, KPE műanyag vízvezeték csövön házaikba vezették a vizét. Dalokat írnak, mely a hon szeretetéről szól… És persze túráznak. A túrázás hozott össze minket. Ezeket csak az nem tudhatja, aki nem járt Erdélyben, nem jár közöttük…
Mályi József
A címlapon egy jellegzetes konglomerátum szikla, az „Ugró béka” a Csukásban.
