Perbál befektetőkre, betelepülőkre és turistákra vár
Közélet > Perbál
2013-04-18

A magyar önkormányzatoknak a következő 2014-2020 közötti tervezési időszakban kell kialakítani, és a gyakorlatba átültetni a terület-, és településfejlesztés új, nagyrészt önfinanszírozó módját, az ehhez tartozó partnerség-építést, megtérülő finanszírozás-szervezést, kommunikációt, és egyéb, a fejlett országokban bevált módszereket. Az URB:ICON Nemzetközi településfejlesztési kiállítás és projektvásár keretében a HUNGEXPO Zrt. a Magyar Urbanisztikai Tudásközponttal együtt, lehetőséget kínált az önkormányzatok által már befejezett beruházási projektek, tervezett, de befektetőre váró projektek bemutatására.
A kiállításon részt vettek olyan projektirodák, finanszírozással foglalkozó cégek, pályázati tanácsadó irodák, és minden olyan vállalkozás, amelyek valamilyen termékkel, szolgáltatással kapcsolódik egy-egy terület-, településfejlesztési projekt megvalósításához.
Varga László, Perbál polgármestere lapunknak elmondta, hogy egy társcégük jóvoltából jutottak hozzá egy négy négyzetméteres standhoz, ahol lehetőségeikhez mérten a polgármester, a főépítész és a közösségi ház vezetőjének közreműködésével, szórólapok, installációk és a megfelelő tájékoztatás biztosításával arra törekedtek, hogy befektetőekt, betelepülőket és turistákat vonzzanak a településre. A részvételüknek a kiállításon közvetlen eredménye ugyan nem volt, de a kiállítás nem is az üzletkötés, hanem a kapcsolatteremtés eszköze, s perbál számára a kiállításon sok ígéretes kapcsolat született.
(www.pestmegye.hu/Iránytű)