A Viking-golf terület fejlesztése
Közélet
2005-03-01
(jó-e, ha a városvezetés lassan tanul és gyorsan felejt?)
Jó szerződéseket, jó megállapodásokat kell kötni! - említi gyakran városunk polgármestere. E mondatból ne halljuk meg a sehova sem vezető célozgatást és akkor egyet is érthetünk, a polgármesternek igaza van! Ugyanakkor ne feledjük a mondást, mely szerint a Bourbonok lassan tanultak és gyorsan felejtettek. Vajon jó-e, ha Budakeszi városának vezetői hasonló főúri erényekkel dicsekedhetnek?
A Viking-golf terület fejlesztésénél a polgármesternek valóban „jó megállapodásokat” kell kötni ahhoz, hogy a város jól járhasson. A Telki út mentén, a Mammut-fenyőktől kifelé található 80-90 hektáron a városnak nincs tulajdona, a terület táji-, ökológiai szempontból érzékeny, ugyanakkor a terület bérlői már 15 éve keresik a változó célok megvalósításának lehetőségét. A jó megállapodáshoz ez esetben tehát sok minden szükségeltetik: megbízható felek, helyes célok, valamennyi fél számára előnyös ajánlat, jó ügyvédek, kiszámítható környezet, stb.
Elsőként is kezdjük a célokkal, a tervezett fejlesztés tartalmával. A terület nevében is szereplő „golf” jól tükrözi a város érdekeit, amennyiben ez magas zöldfelületi arányú, csekély beépítést eredményező, viszonylag alacsony környezeti teherrel járó, a táj- és a település-karaktert nem rontó beruházást jelent. A jelenlegi elképzelésekben szereplő „Lovasparadicsom”, „Westernváros”, „Kolumbusz-torony” ugyan szabadidős, sport-, rekreációs fejlesztés, de az eredeti céltól láthatóan jelentősen eltér. A 25-30%-os beépítés, vagy a 40 m magas torony-épület elfogadhatatlan, 18 lyukú golfpálya sem képzelhető el az erre megmaradó 15 hektáron, valamint az is kérdés, hogy lehet-e, szabad-e egy 60-65 milliárdos beruházásról olyan semmitmondó dokumentumok és bántóan primitív vázlat alapján dönteni, mint amit a képviselők helyben kiosztva megkaptak. (E sorok közt nincs mód kitérni olyan „szubjektív” szempontokra, mint az ízlés kérdése, vagy az illeszkedés szabálya.) Mindenesetre az bizonyos, hogy a célokat illetően van, lenne még miről tárgyalnia a feleknek.
De kik is a „felek”? Egyik az önkormányzat, ez világos. (Képviseli: a polgármester illetve néha más - más is.) A másik a beruházó, befektető. Róla sajnos már kevesebbet tudunk, de induljunk ki abból, ami biztos: az ajánlatból. Azt írja le a befektető, hogy kb. 62,5 milliárd forintot kíván az említett terület fejlesztésére költeni. Ehhez a terület valamely „jogát” (nem tulajdonjogát, mert az úgy tűnik nem eladó) meg kívánja szerezni. Feltéve, hogy nevezett fejlesztést a város biztosan nem fogja megakadályozni, sőt a cél érdekében és azzal összhangban a város a szükséges pontokon módosítja terveit (Helyi Építési Szabályzat, Településszerkezeti Terv).
Cserébe a befektető 600 millió forintot befizet a város pénztárába, és megépíti az elkerülő út Budaörsi és a Telki út közötti szakaszát. Így már mindjárt többet tudunk a mi befektetőnkről; például, hogy nagybefektető, komoly pénz- és nyilván kapcsolati tőkével. Másrészt, hogy igen nagy szakmai tapasztalattal is rendelkeznie kell, amennyiben biztosítva látja egy ilyen speciális gazdasági ágban elköltött tízmilliárdjainak a megtérülését. „Gott sei dank!”, megfogtuk az Isten lábát, járt a hír körbe a képviselők között. Egy hosszú távon is vállalható döntéshez azonban célszerű többet is tudni a láthatóan Darius-kincsével rendelkező befektetőről. Egyrészt, hogy biztosak lehessünk abban, hogy a városnak tett ígéretekre van fedezet, másrészt, hogy a cég referenciái garantálják-e az ígért (és nem más) projekt-cél megvalósulását.
A cégadatok meglepőek: a beruházást fontolgató vállalkozást 2004. őszén alapították, tőkéje - írd és mondd - 3,0 millió magyar forint! Nos, itt a magunkfajta sokat látott ember kissé elbizonytalanodhat: lesz-e, jut-e pénz a város kasszájába, és mi is fog az adott területen megvalósulni. Kétségeim tovább nőttek, amikor kiderült, hogy a cég főtevékenysége: ingatlanforgalmazás. Azon pedig egészen elképedtem, amikor a polgármester úr dühödten jegyezte meg, hogy ha a képviselők többsége egyetért az aggályoskodókkal, akkor a Viking-golf jelenlegi gazdái nem fogják megkapni a befektető által számukra beígért kb. egy milliárd forintot! Pont, illetve felkiáltójel.
A Viking-golf területen tervezett beruházás és a befektető vizsgálatát itt be is fejezhetjük és visszatérhetünk a címbeli kérdéshez. Ha a város vezetőiként megelégszünk azzal, hogy ilyen-olyan ígéretekkel segítjük egyes területek tulajdonosait abban, hogy jó árfolyamon „szállhassanak ki” egy eleddig kétesnek tűnő üzletből, akkor azzal – továbbra sem okulva a korábbi tapasztalatokból – kétféle forgatókönyv megvalósulásában segédkezünk. Ha a befektetőnek nem sürgős hozamot realizálni, akkor kevésbé lesz „rámenős”, nem lesz sürgős elkölteni azt a 60-65 milliárd forintot sem, ekkor csak a terület tulajdonosi köre változik, a parlag parlag marad, elkerülő utat sem építenek nekünk, a kassza meg ...
A másik menetrend szerint a motor igencsak felpörög, padlógázzal irány előre, hiszen a pénzt kötelezettségek terhelik (pl. kamat, vagy más). Ekkor vagy az történhet, hogy a területet gyorsan továbbértékesítik (ott a város már nem lesz alku-pozícióban), és/vagy gyorsabb megtérülést biztosító projekt-célra változik az eredeti elképzelés (pl. villapark, stb.). A város mozgástere ekkor is csekély, mert az elkerülő út is fontos, a pénz is kell; a „sikert” ellehetetlenítve ki mondana nemet akár egy ilyen módosításra is. (Lehet, hogy e kétes eredménynyel kecsegtető módosítás már elő is van készítve? Az agglomerációs területrendezési tervben a Viking-golf terület városias települési térség kategóriában szerepel - ugyanolyan színnel jelölve, mint a mai belterületek!)
Fenti forgatókönyvek mindegyikére volt már példa városunkban - kicsiben, nagyban egyaránt. Tanuljunk az Álomvölgy történetéből, s ne feledjük a Barackos-lakópark tanulságait sem. Ezért azt javasolnám magunknak, ne akarjunk az arisztokrata Bourbon-ház leszármazottaiként viselkedni, inkább gondolkodjunk a józan paraszti ész szabályai szerint! Ezért a „csapat” (képviselő-testület) tagjaként, csereként a „vonalról”, de táj- és kertépítészként is azt javasolnám a „támadósor” műszerész és pedagógus tagjának, legyenek egészségesen kétkedőek, körültekintőek, óvatosak, igyekezzenek mindig egy lépéssel a tárgyalófél gondolata előtt járni. Tudják azt, hogy egy szálloda könnyen válhat lakóépületté, az istálló garázzsá, a „shoppingmall” üzletközponttá. Amikor pedig a városnak pénzt, egyéb javakat ígérnek, akkor azt csak úgy tekintsék hihetőnek és biztosnak, ha már legalább a fele-kétharmada elkészült, vagy igazoltan letétben van. A város polgárai számára is jó megállapodásról legfeljebb ezek után beszélhetünk!
Bechtold Gábor önkormányzati képviselő
