Beregszászi Olga Budajenő díszpolgára
Közélet > Budajenő
2013-08-07
.jpg)
A gazdag programot felvonultató rendezvénysorozatra ugyan hívtak külső előadókat is, mint Pataki Attilát és Kovács Katit, de emellett a környékbeli zenekarok és tánccsoportok egész palettáját felvonultatták: a Budajenői Hagyományőrző Dalkör, a Székely Társulat és a Ringlein tánccsoport mellett szerepelt, a perbáli Dicke Schwäne és a budakeszi-pátyi Rojtos zenekar, a pilisszántói Pántlika tánccsoport, a töki Kotkoda Asszonykórus, a Töki Cigányzenekar, sőt az általános iskola diákjai még aikido-bemutatót is tartottak. A sztárvendég a németországi testvérváros, Gaildorf fúvószenekara volt, akik végigzenélhették mindhárom napot. A Falunapon a helyi képviselő-testület döntése alapján Beregszászi Olgát Budajenő díszpolgárai közé választották.
Beregszász Olga a kárpátaljai Beregszászon született magyar édesapa és ukrán édesanya gyermekeként. Zenei tanulmányait Ungváron végezte, majd Moszkvában a Színművészeti Akadémia hallgatója lett. A diploma kézhezvétele után Magyarországra jött, ahol a budapesti Színművészeti Főiskolára különleges hallgatóként nyert felvételt. Tagja volt a Madách Színháznak, a kaposvári Csíky Gergely Színháznak, a Gyermekszínháznak és az Arany János Színháznak. A színházi évek után önállósult és zenés irodalmi, illetve sanzonesteket, egész estés önálló koncerteket állított össze, melyek most is előadói repertoárjának részét képezik. Varázskör címmel jelent meg Beregszászi Olga első saját lemeze, majd édesapja emlékére állította össze a Magyar Feltámadás című lemezét, amely rövid idő alatt aranylemezzé vált. Ezt követte a témájában és sikerében hozzá hasonló Szép Magyarország című album. Szuggesztív előadásmódjával, elegáns megjelenésével igazi lelki élményt nyújt közönségének. Karácsonykor évek óta nagyszabású jótékonysági koncertet ad, melynek mottója: Száz perc száz emberért. Az ebből származó adományokat a legrászorultabb idős emberekhez, nagycsaládosokhoz személyesen juttatja el. Beregszászi Olga fellépéseivel rendszeresen színesíti a község különböző rendezvényeit, jótékonysági koncertek bevételeivel Budajenő terveinek megvalósítását támogatja.
Lapunk kérdésére elmondta, 1998 óta él Budajenőn, ahol olyan házat építettek, amelyben a régi Budajenő köszön vissza: „a tetőablakok visszakacsintanak a magtár ablakainak, a házon zöld zsalugáterek, Petrás Mária ősmagyar kerámiaszimbólumai, s a bejárat felett két összefonódó kerámiakígyó alatt megtisztul, aki belép. Amikor a hatalmas diófát először meglátta az udvarban, pontosan olyan volt, mint Beregszászon a szülői ház. Még az utcanév, a környező dombok és a települési címerek is egyeztek, csak az oroszlánok néznek rajtuk máshová. Már másnap aláírtuk a szerződést. Itt mindenki köszön az utcán egymásnak, az emberek kedvesek, segítőkészek. Jók a szomszédaim, sok barátom van. Úgy érzem, mindenkit ismerek. Ha elkezdek söpörni a ház előtt, biztos, hogy többen megállnak egy kis beszélgetésre. Vagy télen, ha nem vagyunk itthon, eltolják a havat a házunk előtt. Budajenőn van közösségi élet. A falu megmozdul minden közös feladatra vagy közös ünneplésre. A felkéréseket soha nem utasítom el, ha külföldön vagyok, hazajövök. A falutakarításról is csak akkor maradok el, ha fellépésem van. A sors ajándéka, hogy Budajenőn élek, Erős vagyok, de néha szükségem van arra, hogy valaki megfogja a kezem és azt mondja: ne félj, minden rendben lesz! Itt erre a segítő kézre mindig számíthatok. Érzem a szeretetet és ezt tovább adom a dalaimmal.”
Koós Hutás Katalin
fotók: Alapfy László