Budajenő a falufejesztés legkiemelkedőbb példái között
Építészet > Budajenő
2013-12-02
.jpg)
„Jövő nyomában” – ezt a címet viseli a készülő kiadvány, melyben az elmúlt években kiírt Magyarországi Falumegújítási Díj hazai pályázóinak dokumentumait és a nemzetközi pályázaton szereplő egyéb országok pályázóinak anyagait együtt jelentetik meg. 2012-ben Újszilvás lett az a szerencsés település, amely a falufejlesztés legkiemelkedőbb minőségű megvalósításáért – 2012.” elnevezésű elismerésben részesült, és nevezett az Európai Falumegújítási Díjra is. A magyar települések közül a központi bírálóbizottság döntése alapján, Kunsziget is képviselte hazánkat az európai megmérettetésen.
A pályázatban külön díjazták a falufejlesztés és falumegújítás területén kiemelkedő falvakat, így Bakonyszombathely, Bicsérd, Komlóska, Kunszállás, Kunsziget, Palzonak, valamint Budajenő, Csikóstöttös, Gyöngyössolymos, Megyer, Petőfiszállás és Rábapatona szerepelt a legjobbak között. Az alábbi települések közül kiemelkednek azok a falvak, melyek a fenntartható fejlődés elérését öko-falu modell útján valósítják meg: zöld óvodával, bio kazánokkal és megújuló energiák felhasználásával teszik még élhetőbbé a környezetet. A falumegújítást folytató települések közművelődési centrumok létesítését, az infrastruktúrát érintő beruházások kivitelezését, valamint a már meglévő szolgáltatások korszerűsítését és bővítését állítják előtérbe.
A kiadványban megjelenő rövid leírások és fotók segítségével az ország bármely pontján megismerhetik közelebbről ezeket a minta településeket. A kiadvány várhatóan decemberben jelenik meg 5000 példányban.