Budakörnyéki iránytű E-mail Keresés


Egy csepp emberség

Kultúra

2005-04-01


Lengyel Anna és Rados Péter, a Kossuth Rádió Egy csepp emberség című műsorának készítői voltak a meghívott vendégei a Széchenyi Baráti Körnek március 8-án szerdán este 6 órakor a Szent László Közösségi Házban.



Az előadók beszámoltak a rendkívűl nagy népszerűségnek örvendő, tavaly március tizenötödikén indult és a Rádió vezetősége által hivatalosan egy évre tervezett reggeli műsor kulisszatitkairól. Elmondták, hogy induláskor célul tűzték ki egy lélegzetvételnyi hosszúságú, politikamentes értékorientált műsor létrehozását, ahol a közöttünk élő, ismert, vagy kevésbé ismert szakmai-erkölcsi-emberi értékeket hozdozó közszereplők, mesteremberek - itthoniak és határon túliak egyaránt - két percben bemutatkozhatnak a közönség által kevésbé ismert oldalukról, egy általuk választott híresebb idézet értelmezésén keresztül. Az idestova 40 éve a Rádióban dolgozó meghívottak beszálmoltak arról is, hogy a műsor öteletének felvetésekor a vezetőségben feltámadt első kérdés jellemző módon az volt, hogy 365 napra valyon lesz-e elég ember?

A sorozat magyar kultúrmisszió is egyben, mert a megszólalók nyolcvan százaléka magyar szerzőktől idéz. A műsor népszerűségének éppen az a nyitja, hogy a "második Magyarország" a második nyilvánosságban helyet kapó közszereplők szólhatnak a hallgatósághoz, s erre éppen elég egy hangvilla megpendítésének ideje is. Így a sok poltikai híranyag és kommentár közepette a éppen a műsorban megszólaló hangnem szokatlansága, a közvetenebb hangvétel rázza fel a hallgatókat és ad egy teljes napra lelki töltetet ezen a reggeli órán. A Névjegy című műsorból már ismert, - és a vallási műsorok szerkesztésében is jártas előadók nagy örömmel számoltak be arról is, hogy már az első alkalommal olyan mennyiségű levél árasztotta el a szerkesztőséget, s érkezik azóta is folyamatosan, amelynek megválaszolásával szinte nem tudnak lépést tartani. A rendkívűl nagy népszerűségre példa, hogy volt olyan hallgató, aki csak azért, hogy ne szűnjön meg a műsor, százezer forintot fizetett be a Rádió pénztárába. Az Egy csepp emberség című, a beszélgetések anyagát tartalmazó kötet tavaly karácsonyra, hallgatói kérésre jelent meg, s volt olyan előadó, aki csak egymaga 37 példányt vásárolt belőle. A feltárulkozó színes paletta magában foglalja a Magyar Tudományos Akadémia, vagy az Írószövetség elnökét csakúgy, mint a határon túli geológust, a fodrászvilágbajnokságon 6. díjat nyert fodrászmestert, a paralympiai és világbajnok úszónőt, a TV meteorológiai közvetítéseiből jól ismert szakembert, vagy éppen a Halasi Csipkeház vezetőjét. Folytatást egyelőre nem terveznek, de a sor végtelen lehetne, annál is inkább, mert a bibliai Szent Pál szavaival szólva: " A szeretet soha el nem fogy". S bár lehet, hogy az idézetek száma véges, de az értelmezéseké végtelen.

Galgóczy Zsuzsa


Vissza

iranytu-cimlap-2021-3.jpg