Budakörnyéki iránytű E-mail Keresés


A parkerdő a városfásításban

Életmód > Pest megye

2022-10-21


VarosFa_Diosd_03.jpgAz év egyik legjelentősebb fásítási akciója a MOL-Új Európa Alapítvány városFa-programja, ahol hétezer fát igényelhettek a tízezer fő feletti helységek. Az ültetésekben októberben a parkerdő aktívan részt vesz. De a programtól függetlenül a Pilisi Parkerdő több mint huszonötezer fát ültetett, és Budapesten 75 százalékra emelte a folyamatos erdőborítású területek arányát.



    A VárosFa Program

VarosFa_Diosd_03.jpgA MOL-Új Európa Alapítvány 2022 tavaszán az Agrárminisztériummal, a Megyei Jogú Városok Szövetségével és az Országos Erdészeti Egyesülettel közösen indította el „Neked Zöldül” nevű fenntarthatósági programsorozatát. Ennek első szakaszában hirdette meg a VárosFa Programot, melynek célja, hogy segítségével jelentősen bővüljön a tízezer főnél nagyobb települések városi faállománya.

A programban hétezer sorfát igényelhettek a tízezer főnél népesebb települések önkormányzatai. A nyár folyamán több mint száz város igényelt sikeresen, egyenként legfeljebb hetven darab sorfát, melyeket tizenhat fafajból választhattak ki. A döntésben – a telepítés helyszínének ökológiai és klímaviszonyai alapján – szakmai segítséget kaptak az önkormányzatok. Éppígy szakmai segítséget kapnak magához az ültetéshez, a területen illetékes állami erdőgazdaságtól. Mivel a VárosFa program egyik fontos célja a települések zöldterületének bővítésén túl a környezettudatosságra nevelés, ezért az ültetés mellett, ahhoz kapcsolódva erdőpedagógiai foglalkozásokra is sor kerül az adott városokban.

    A Pilisi Parkerdő elkötelezett támogatója a városfásításnak és a városi erdőknek

A rendezvényeket az Országos Erdészeti Egyesület szervezi és koordinálja, az állami erdőgazdaságok bevonásával. A VárosFa Programban a Pilisi Parkerdő a működési területén lévő tizenhét település fásításában vesz részt aktívan. Ezek zöme Pest megyében, illetve két város Komárom-Esztergom megyében található.

2022 októberében, a faültetési szezonban – saját erdőmegújító tevékenységén túl – tizenhét városban közel ezerkétszáz darab sorfa ültetéséhez nyújt szakmai segítséget a Pilisi Parkerdő. Ezt a társaság annál is nagyobb örömmel teszi, mivel a Pilisi Parkerdő több mint ötvenéves története során mindig kiemelt feladatának tartotta a települési zöldterületek kezelését.

A Pilisi Parkerdő úttörő szerepet vállalt a „városi erdő” koncepciójának kialakításában. A főváros és környéke hárommilliós lakosságú körzetében stratégiai célként határozta meg a városi erdőkezelést, mely jelentősen különbözik a hagyományos, fakitermelési célú erdőgazdálkodástól. Ez a megközelítés jóval nagyobb hangsúlyt fektet az erdők rekreációs, klímavédelmi, közjóléti, turisztikai hasznosítására, illetve az erdők esztétikai értékének és természetes állapotának javítására. Így az elmúlt ültetési szezonban – a VárosFa Programtól függetlenül – a Pilisi Parkerdő több mint huszonötezer facsemetét ültetett, és Budapesten 75 százalékra emelte a folyamatos erdőborítással kezelt területek arányát.

VarosFa_Diosd_02.jpg

Faülteteés Diósdon

fottás: pikisi Parkerdő Zrt.


Vissza