Budakörnyéki iránytű E-mail Keresés


A Szépművészetié lett egy újabb Hantai-alkotás

Kultúra > Biatorbágy

2023-10-11


Bia_hantai-szepmuveszeti.jpgHantai Simon Sárga tabula című remekműve a világhírű festő özvegyének adományaként érkezett a Szépművészeti múzeumba. A monumentális festmény október 15-ig látható az intézmény Márvány csarnokában. Értéke is kiemelkedő: a jellegzetes, hajtogatásos, ún. pliage technikával készült kép a műtárgypiacon több száz millió forintot érne.



"Hantai Zsuzsa fantasztikus alkotással lepte meg nemcsak a múzeumot, de Budapestet és Magyarországot is" - méltatta az adományozást a festmény október 5-i ünnepélyes átadásán az intézmény főigazgatója. Baán László kiemelte: Hantai Simon életművének kiemelkedő darabjával gazdagodott a Szépművészeti Múzeum, amely már 1948-ban vásárolt az akkor fiatal művésztől. Ez a monumentális (301 x 489 cm-es) alkotás is az Új Nemzeti Galéria megépítésének szükségességére mutat rá. A Liget Budapest projekt keretében, az egykori Petőfi Csarnok helyére tervezett kiállítóhely megvalósítása a gazdasági válságból való kilábalást követően, előreláthatólag 2024-25-ben kezdődhet meg - közölte a főigazgató.

Bia_hantai-szepmuveszeti.jpg

Hantai Simon Sárga tabula (1980) c. festménye a múzeum Márvány Csarnokában ©Szépművészeti Múzeum/Magyar Nemzeti Galéria

Geskó Judit, a Szépművészeti Múzeum művészettörténésze elárulta, hogy a Sárga tabula végül nem fért be abba a terembe, ahol kiállítani tervezték, ezért az épület Márvány csarnokában mutatják be a közönségnek. Mint felidézte, Hantai Simon és a Szépművészeti Múzeum kapcsolata régi múltra tekint vissza, hiszen az intézmény már a művész 1948-as disszidálása előtt megvásárolta annak egyik önarcképét, utána azonban évtizedekre megszakadt a kapcsolat. A már idős Hantait ezért mélyen megérintette, amikor a Szépművészeti ismét azzal kereste meg, hogy vásárolna tőle. A festő ezt követően nyolc művét is a budapesti múzeumnak ajándékozta, leveleket is rejtve a képekbe; ezek a munkák a Szépművészeti 2022-es Hantai-kiállításán voltak láthatók - emlékeztetett Geskó Judit.

Daniel Hantai, a művész fia és hagyatékának egyik gondozója felidézte, hogy édesapja Bián (ma Biatorbágy része) született 1922-ben, festészeti tanulmányait Budapesten, a Képzőművészeti Fősikolán folytatta. Egy 1944. március 15-én elmondott beszéde miatt a németek letartóztatták, ezért 1945 után hősként ünnepelték. A következő néhány év az alkotói szabadság légkörét hozta el, Hantai azonban rövidesen úgy érezte, ismét "szűkülni kezd a tér", így feleségével együtt 1948-ban Párizsba emigrált. Életműve nagy részét Franciaországban hozta létre, nem tekintett azonban magára sem franciaként, sem magyarként - közölte. Daniel Hantai az adományozott képről szólva elmondta, hogy a Sárga tabula 2014-ben a budapesti Ludwig Múzeum retrospektív kiállításán volt látható, de szerepelt a párizsi Fondation Louis Vuitton által a Hantai születésének centenáriumára rendezett, nagyszabású tárlaton is. Az 1980-ban készült Sárga tabulával immár teljes az ív a Szépművészetiben Múzeum gyűjteményében a fiatalkori Hantai-alkotásoktól az érett remekművekig - mondta el Daniel Hantai. (MTI)


Vissza