Adománygyűjtés az Anna-réti kápolnáért
Építészet > Budakeszi
2023-03-03
Civil közösségek és egyházi képviselők immár nyolcvan éve szorgalmazzák, hogy épüljön meg a Szűz Mária, a Világ Királynője Engesztelő Kápolna az Anna-réten, amelyre a főváros területet adományozott az egyháznak a helyszínen. Az építkezés 1944 decemberében megkezdődött, azonban a szovjet csapatok érkezése miatt leállt, az építőanyag eltűnt.
A háború után új, nagyobb szabású tervek készültek Mindszenty József bíboros jóváhagyásával, és 1947-ben megtörtént az alapkőletétel. A kommunista államhatalom azonban közbeszólt, és a szerzetesrendek feloszlatásával egyidejűleg a kápolna megépítésének is gátat szabott.
A rendszerváltás után, 1992-ben Salamin András és családja egy aprócska kápolnát emelt az Anna-réten. A hívek azonban nem mondtak le korábbi terveikről: megalapították a Világ Királynője Engesztelő Mozgalom Alapítványt annak érdekében, hogy a Natália nővér látomásában megjelenő kegyhely megvalósulhasson az eredeti helyszínen. (Az Alapítvány nem azonos a Svábhegyi Világ Királynője Engesztelő Kápolna Egyesülettel, amely csak a Natália nővér látomásában szereplő templom megépítését támogatja, a pályázaton nyertes, a Normafa természeti környezetéhez igazodó tervet nem.)
Az értékes természeti környezetre tekintettel a leendő kápolna korábban tervezett alapterületének jelentős csökkentése mellett az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye és a Hegyvidéki Önkormányzat is a kezdeményezés mellé állt. Három évvel ezelőtt közös pályázatot írtak ki arra kérve az építészeket, hogy a környezetvédelmi szempontokat is figyelembe véve készítsenek vázlatos terveket egy szabadtéri miséző- és emlékhely kialakítására, ami az Anna-réten átfutó Mária-zarándokutak találkozásában zarándok-pihenőhelyként is használható. A pályázat komoly szakmai érdeklődést váltott ki, 59 db érvényes pályamű érkezett. A megvalósításra kiválasztott terv egyik erénye a többfunkciós használat. Az épület zárt állapotban kis, tizenkét férőhelyes kápolnaként működik, míg a rét felé kinyitva nagyobb létszámú szabadtéri mise megtartására is alkalmas. A megépítése biztosítaná, hogy az Anna-réten az egyébként is rendszeresen megtartott vallási összejöveteleket méltó környezetben, de a természet védelmi terület komoly igénybevétele nélkül lehessen megrendezni.
A kápolna engedély szerinti megépítésének becsült költsége 127 millió forint, amelyhez adománygyűjtést indítottak. A szükséges összeg összegyűjtését követően várhtóan 2024-ben elkezdődhetnek az építési munkák.
Számla tulajdonosa: Budapest Főváros XII. kerület Hegyvidéki Önkormányzat
Számlavezető bank: Raiffeisen Bank Zrt.
Annaréti Kápolna Adomány IBAN: HU29 1200 1008 0015 5297 0520 0008 (Anna-réti adomány)
SWIFT: UBRTHUHB
Ha szeretne támogatói szerződést kötni, kérjük, jelezze ezt az igényét az onkormanyzat@hegyvidek.hu e-mail címen.
Az adományokból eddig 43.530.220,- Ft gyűlt össze.
forrás: Hegyvidéki önkormányzat