Cseh Tamás Zsámbékon
Kultúra > Zsámbék
2023-01-13
A nyolcvan éve született Cseh Tamásra emlékezik Füst a szemében című produkciójával a Zsámbéki Nyári Színház. Vecsei H. Miklós, Szabó Balázs és Ratkóczi Huba estjét a Magyar Zene Házában mutatják be január 22-én, a zenész születésnapján, a magyar kultúra napján. A nagyjából 100 perces műsor nyílt próbáját Zsámbékon tartják január 20-án.
A színház közleménye szerint az előadásban Cseh Tamás és Bereményi Géza 15 dala lesz hallható, és megelevenedik a gitáros-énekes élete is Bérczes László Cseh Tamással közös beszélgetőkönyve nyomán. A január 22-i bemutatón a Magyar Zene Házában Beck Zoli és Bereményi Géza is az est vendégei lesznek. Az előadás a Várkert Bazárban is látható lesz február 27-én, a későbbiekben pedig szerepel majd a zsámbéki színház nyári műsorán.
Cseh Tamás 1970 körül kezdett dalokat írni Bereményi Géza szövegeire. Másik Jánossal készített első lemeze 1974-ben jelent meg Levél nővéremnek címmel. A 2009-ben elhunyt zenész életében több mint ezerkétszáz dalt írt. Az éneklés mellett több filmben is szerepelt, 2001-ben portréfilm is készült róla, Fonyó Gergely rendezésében. Munkásságát 1993-ban Liszt Ferenc-díjjal, 1994-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével, 1998-ban Pro Urbe Budapest díjjal ismerték el. 2001-ben Kossuth-díjjal tüntették műfajteremtő előadóművészi teljesítményéért. (MTI/Fotó: facebook)