Budaörsi ortopédorvost is vádlott
Közélet > Budaörs
2023-02-09
Újabb 17 főt fogtak el a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda február 2-i közlése szerint. 250 rendőr hatvan helyszínen lépett fel a Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentésére gyógyászati segédeszközgyártó cégek vezetői és orvoskapcsolataik ellen 2022 novemberétől bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett, nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás, személyes adattal visszaélés és hamis magánokirat felhasználása miatt.
A nyomozók újabb olyan cégeket azonosítottak be, amelyek nagy értékben, jogosulatlanul igényeltek vissza állami támogatásokat gyógyászati segédeszközök után. Ebben az elkövetői körben összesen 17-en voltak érintettek: hat orvos, nyolc cégvezető és három alkalmazott.
Az ortopéd orvosok közül két szegedi, egy makói, egy szigetszentmiklósi, egy szekszárdi és egy budaörsi, míg a segédeszközöket gyártó cégek vezetői többségében szegediek, de van köztük egy ceglédberceli és egy budapesti is - tették hozzá.
A gyanú szerint a szakorvosok a betegfelhajtók által hozott páciensek számára a legnagyobb állami támogatású eszközöket írták fel attól függetlenül, hogy a betegnek szüksége volt-e rá vagy sem, majd az ezek után járó állami támogatásokat jogosulatlanul visszaigényelték.
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) az Nemzeti Védelmi Szolgálattal (NVSZ), a Terrorelhárítási Központtal, a készenléti rendőrökkel, valamint a Baranya, a Csongrád-Csanád és a Hajdú-Bihar vármegyei nyomozókkal közösen kedden az ország több pontján egyszerre csapott le és tartott kutatásokat a gyanúsítottak tartózkodási- és lakhelyein, munkahelyein, illetve valamennyi cég telephelyén.
Több tucat mobiltelefont, 47 számítógépet és laptopot, cégiratokat, vényeket, méretvételi lapokat, jótállási jegyeket, illetve gyógycipőket foglaltak le. A Kiberbűnözés Elleni Főosztály nyomozói 1,5 terrabájtnyi adatot is kimentettek a különböző le nem foglalt számítógépekről - tették hozzá.
A nyomozók a gyanúsítottak folyószámlájáról, illetve tőlük készpénzben mintegy 80 millió forintot foglaltak le, míg vagyonvisszaszerzés keretében további több mint 70 millió forintnak megfelelő vagyont vontak el, illetve zároltak.
A TEK műveleti egységeire azért volt szükség az elfogások során, mert több elkövető engedéllyel tartott lőfegyverekkel rendelkezett.
Az ügyben eljáró rendőrök mind a tizenhét elfogottat gyanúsítottként hallgatták ki jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás, valamint közfeladati helyezettel visszaélés miatt. Közülük hárman szabadlábon védekeznek, egy orvos bűnügyi felügyelet alatt áll, tizenhárman bűnügyi őrizetben vannak.
Az eljárás alá vont gyanúsítottak száma így a korábbi novemberi és decemberi elfogásokkal együtt összesen 26-ra emelkedett - áll a közleményben. (MTI)