Budakörnyéki iránytű E-mail Keresés


Egyedül kirándult, megerőszakolták

> Budakeszi

2022-01-07


Ugyeszseg_eroszak_csilleberc.jpg2021. március 12-én délelőtt a gyermekvasút csillebérci parkolójából Makkosmáriafelé tartó kijelölt turistaúton egy 20 éves férfi meglátta az egyedül kiránduló sértettet, s követni kezdte. A férfi pár perc alatt utolérte a nőt és rátámadt, hátulról a nyakánál átkarolta, befogta a száját, majd a földre nyomta, ahol szorosan lefogva tartotta, és erőszakoskodni kezdett vele.



A sértett védekezni próbált, a vádlottal dulakodott, a fogásából kiszabadult, a férfi azonban erősen megrántotta őt, amelynek hatására a nő hanyatt esett. Ezután a férfi rátérdelt, és tovább erőszakoskodott vele, szexuális cselekmény eltűrésére próbálta kényszeríteni, a nő azonban ellenállt. Végül egy közelben lévő padnál a bántalmazott, megfélemlített nőt a vádlott a nemi vágyának kielégítésére érdekében szexuális cselekményre kényszerítette.

A Budapesti I. és XII. Kerületi Ügyészség a jelenleg is letartóztatásban lévő férfival szemben szexuális erőszak bűntette miatt nyújtott be vádiratot a bíróságra. Az ügyészség a vádlottal szemben végrehajtandó börtönbüntetés kiszabását indítványozta, valamint indítványt tett egy korábbi, más ügyben kiszabott 10 hónap tartamú felfüggesztett szabadságvesztés végrehajtásának elrendelésére is.

forrás: Magyarország Ügyészsége sajtóközleménye


Vissza