Budakörnyéki iránytű E-mail Keresés


Együtt a Budakeszi út felújításáért

Gazdasági rovat > Budakeszi

2020-09-10


Összehangolt cselekvésről döntött Budakeszi, a II. és a XII. kerület polgármestere: a kormányzattól hatástanulmányt kérnek az út felújításáról, az ehhez kapcsolódó P+R parkolók létesítéséről, és a Budakeszit elkerülő út megépítéséről - közölte a Hegyvidéki Önkormányzat szeptember 9-én az MTI-vel. A tanulmányt a három önkormányzat és a Fővárosi Vízművek Zrt. 3-3 millió forinttal támogatná.



A polgármesterek szerdai egyeztetésükön egyetértettek abban, hogy közös érdek az agglomerációs közlekedés megoldása, melynek része, hogy mielőbb elindulhasson a Budakeszi út teljes felújítása, szakaszos buszsáv létesítésével - olvasható az MTI-hez eljuttatott közleményben. Mint írták, az együttműködéshez csatlakozott a Fővárosi Vízművek vezetése is annak érdekében, hogy az út felújításával egy időben az itt húzódó főnyomócsövek cseréje is megvalósulhasson, amelyek meghibásodása az elmúlt időszakban a közlekedésben is több alkalommal jelentős fennakadásokat okozott. A csőtörések megelőzésén túl ezáltal a város vízellátásának biztonsága is tovább növelhető.

Győri Ottilia (Fidesz-KDNP), Budakeszi, Őrsi Gergely (MSZP), a II. kerület, és Pokorni Zoltán (Fidesz-KDNP), a Hegyvidék polgármestere első lépésként a szerdai egyeztetésen megállapodott abban, hogy kérik a kormányzattól egy hatástanulmány elkészítését a Budakeszi út felújításáról, és az ehhez kapcsolódó P+R parkolók létesítéséről, valamint a Budakeszit elkerülő út megépítéséről.

A kommünikében kitértek arra is, hogy a Zsámbéki-medence településeiről jelenleg naponta átlagosan 11 ezer autó érkezik a fővárosba, ezek nagyrésze pedig a II. kerület és a Hegyvidék útjait terhelik. A Budakeszi út felújítás  a hozzá kapcsolódó fejlesztésekkel ösztönözné a tömegközlekedés használatát, és jelentősen csökkentené a két fővárosi kerületre háruló terhelést - írták. (MTI)


Vissza