Budakörnyéki iránytű E-mail Keresés


Elindult a Boldogasszony zarándokvonat Gyimesbükkre

Panoráma > Budakeszi

2022-06-02


Gyimes_boldogasszony_Soltesz_MTI_MónusMarton.jpgMa hajnalban elindult a Boldogasszony zarándokvonat a Keleti pályaudvarról Gyimesbükkre és a csíksomlyói búcsúba. Soltész Miklós, a Miniszter-elnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára úgy fogalmazott: "látjuk, mi zajlik a világban", látjuk a békétlenséget és a háborút, ezért a békesség megőrzése a legfontosabb feladat.



Gyimes_boldogasszony_Soltesz_MTI_MónusMarton.jpg

Azt kérte a zarándokoktól, hogy az út során igyekezzenek azt üzenni, hogy a kereszténység a szeretet és a békesség vallása. Hazaérkezés után pedig bátran vállalják fel azt az erőt és hitet, amit kaptak az úttól, mert a kereszténységet hirdetni kell, szeretettel, békességgel továbbadni másoknak - tette hozzá.

Csáky Csongor, a Rákóczi Szövetség elnöke elmondta: folytatva a pandémia előtti hagyományukat, a Boldogasszony zarándokvonattal idén 300 Kárpát-medencei és a diaszpórából érkező középiskolás is utazik.

Gyimes_boldogasszony_FulopAttila_MTI_MónusMarton.jpg
 
Fülöp Attila, a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára jelezte: gyermekvédelemben élő fiatalok és kísérőik mintegy kéttucatnyian szintén részt vesznek az úton. A zarándokvonat szerinte annak jele, hogy Magyarország és a magyarság őrzi, védi és vigyázza azt a keresztény hitet, kultúrát, amelyet nagyszüleink valamint szüleink hagyományoztak ránk, és amelyet szeretnénk gyermekeinknek is továbbadni.

Gyimes_boldogasszony_VargaLajos_MTI_MónusMarton.jpg
         
Varga Lajos váci segédpüspök - mielőtt megáldotta az utazókat - úgy fogalmazott: a zarándoklatok értelme abban van, hogy az ember hazát keres és a "mennyei hazába törekszünk mindannyian".

Budai László, a Misszió Tours ügyvezetője hálát adott azért, hogy a koronavírus-járvány miatti több év szünet után újra zarándokok érkezhetnek a csíksomlyói búcsúba.  Az ügyvezető korábban arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a Boldogasszony zarándokvonattal mintegy hétszázan utaznak, a szerelvény a Keleti pályaudvarról Szolnok, Püspökladány, Nagyvárad, Kolozsvár, Marosvásárhely, Déda, Maroshévíz, Gyergyószentmiklós, Marosfő, Csíkszentdomokos és Csíkmadaras érintésével késő este érkezik meg Csíkszeredára. A vonaton kialakítottak "csendes fülkéket", ahol lelki beszélgetésre, gyónásra is lehetőség nyílik, emellett saját stúdióval rendelkező rádió is szolgálja az utasokat közös programokkal, éneklésekkel. A zarándokok komfortjához étkezőkocsi és mozgó büfé is hozzájárul. Jelezte: a Boldogasszony zarándokvonat mellett idén indítanak a csíksomlyói búcsúba egy másik, rövidebb programmal tervezett szerelvényt is. A Budapestről pénteken induló Misszió zarándokvonat Böjte Csaba lelki vezetésével közlekedik majd.

A Misszió Tours zarándokvonatai mellett idén is elindul a csíksomlyói búcsúba a Székely Gyors és a Csíksomlyó Expressz, melyeket a Tamási Áron-mozdony húz majd. A Csíksomlyó Expressz pénteken éjfél után Szombathelyről indul, és Sopron, Kapuvár, Csorna, Győr, Komárom, valamint Tatabánya érintésével érkezik Budapestre, a Keleti pályaudvarra, ahol a hajnali órákban kapcsolják össze a Székely Gyorssal.

Gyimes_boldogasszony1_MTI_MónusMarton.jpg

(MTI/Fotók: Mónus Márton)


Vissza