Konferencia a hit közösségteremtő erejéről
Közélet > Budajenő
2021-07-06
Magyarországnak kereszténydemokrata kormánya van, amely a hitet, a közösségeket, azok legkisebb egységét, a családot, annak védelmét és támogatását, a magyar nemzeti közösséget és a nemzetiségi közösségeket is ugyanúgy fontosnak tartja - hangoztatta Menczer Tamás június 24-én Budajenőn a Hit közösséget teremt című konferencián.
A Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára a Kárpát-medencei nemzetiségek zarándok- és kegyhelyei állandó kiállításának is otthont adó budajenői Magtárban szólt arról is, hogy a német nemzetiségi közösség mindig példát mutatott, és mutat ma is, hitből és közösségépítésből, példájukat mindenkinek érdemes követnie. A koronavírus-járványra utalva azt mondta, hogy egy ilyen nehéz helyzetből olyan közösség tud kijönni, amelynek tagjai erősítik egymást.
Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára köszöntőjében a többi közt arról beszélt, hogy a francia forradalom következménye az a szemlélet, miszerint a hit kizárólag személyes ügy. "Ne dőljünk be" ennek! - hangoztatta, majd kiemelte, hogy a hit egyik oldalról személyes, másik oldalról közösségi ügy. Álláspontja szerint a szerdai Németország-Magyarország Eb-mérkőzés körüli "balhé", csak látszólag politikai ügy, inkább "egyértelműen a kereszténység elleni támadás". Ugyanis - folytatta - olyan értéktelenséget akarnak ráerőltetni a világra, az emberekre, a fiatalokra, ami a hit ellen, a krisztusi tanítás ellen van. Soltész Miklós a 2011-es népszámlálás adataira hivatkozva szólt arról is, hogy a nemzetiségiek több mint kétharmada vallotta magát valamely felekezethez tartozónak, ami jóval - mintegy 15 százalékkal - meghaladta ugyanezt az arányt a többségi társadalomban. Ha a nemzetiségeket meg akarjuk tartani, kell hozzá a köznevelés, az intézmények, az önkormányzatiság és a civilek támogatása - sorolta, majd emlékeztetett arra, hogy a kormány 2010 óta meghatszorozta a magyarországi nemzetiségek támogatását.
A budajenői Magtár és a budaörsi Jakob Bleyer Helytörténeti Gyűjtemény szervezésében tartott konferencián Ritter Imre nemzetiségi képviselő köszöntőjében egyebek mellett azt mondta, hogy "számunkra a nemzetiség és az egyház egy tőről fakad". (MTI)