Budakörnyéki iránytű E-mail Keresés


Hálaadó istentisztelet a biatorbágyi óvodáért

Közélet > Biatorbágy

2023-09-20


Bia_szoloszem_ref_ovi_MTI_BruzakNoemi.jpgA biztonságot minden körülmények között védeni, a közösséget erősíteni kell - mondta Menczer Tamás szeptember 16-án a Biai Szőlőszem Református Óvoda egyéves fennállását ünneplő hálaadó istentiszteleten, melynek keretében tartott nyilvános presbiteri gyűlésen az államtitkár emlékeztetett: a válságok korát éli a világ olyan kihívásokkal, amir korábban nem sokan gondoltak.



Bia_szoloszem_ref_ovi_Menczer_MTI_BruzakNoemi.jpg

Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára, egyben a térség fideszes országgyűlési képviselője kifejtette: amikor az embert veszély fenyegeti, kétfajta választ adhat: összehúzza magát, próbál túlélni vagy pedig cselekszik. "Mi magyarok és az a politikai közösség, amelyet én képviselek (...) nem szeretjük azt, ha mások vagy a körülmények mondják meg, hogyan kell az életünket berendezni", ezért a magyar kormány az elmúlt években számos intézkedést hozott, köztük a biztonság megvédését és a közösségek támogatását. Ha nincs biztonság, akkor minden odavan, a közösség pedig fontosabb, mint az egyén, és "közösségben erősebbek is vagyunk, mint egyenként" - mondta.

Felidézte azt is, ha nem változtattak volna 2010 után, az elmúlt bő évtizedben 160 ezerrel kevesebb gyermek született volna. Úgy fogalmazott: ha van gyermek, akkor van jövő és ha van gyermek és vannak erős közösségek, akkor minden nehézségből ki lehet lábalni, méghozzá megerősödve. A gyerekeknek fontosak a mesék, de az is fontos, hogy a mese miről szól. Ha egy férfi nőnek öltözik és ilyen meseórákat tartanak, akkor az nem mese, hanem horror - fogalmazott. A tavaly átadott református óvodában - a koruknak megfelelően - a gyerekeknek úgy fogják a világot bemutatni, hogy valóban értékeket kapjanak, olyan értékeket, amelyek az ő életüket és az ő lelküket, szellemüket gazdagítják és erősítik.

Bia_szoloszem_ref_ovi_Balog_MTI_BruzakNoemi.jpg

Balog Zoltán, a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke igehirdetésében arról szólt, hogy a szétszóratás emberileg megpróbáltatás, az Istennek lehetőség. "Az Isten világában a valóságból lesz a lehetőség, Isten valósága a mi lehetőségünk". Ha Isten valóságát választjuk, akkor töltjük be azt a lehetőséget, amit nekünk nyit - mondta. Balog Zoltán a szétszóratás kapcsán beszélt arról is: ahhoz, hogy a mag betöltse küldetését, el kell vetni, szét kell szórni, de jó föld is kell hozzá, és - jelképesen - ezt teremteni meg ez az óvoda. Mi olyan iskolákat, olyan óvodákat akarunk, amelyek jó földek - mondta. A püspök azt hangoztatta, hogy a gyermek itt nem pedagógiai alapanyag és nem díszlet, hanem ajándék, Isten ajándéka.

Bia_szoloszem_ref_ovi_MTI_BruzakNoemi.jpg

Bíró Gyula, a gyülekezet főgondnoka az óvodaépítést felidézve elmondta: a 2022-ben megnyílt óvoda ma már 100 gyereket tud fogadni négy csoportban, a tágas csoportszobák mellett fejlesztőszoba, tornaterem és közösségi tér is található. Ismertetése szerint az beruházásban az állami támogatás összege mintegy 609 millió forint volt. (MTI/Fotók: Bruzák Noémi)


Vissza