Információt kér a rendőrség
Közélet > Herceghalom
2023-03-20
Az M1-en március 11-én történt halálos tömegbaleset vizsgálatához a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság segítséget kér: érdemi információt, mobileszközzel, kamerával rögzített fotót és videót. Közleményük szerint a rendőrség közúti baleset okozásának gyanúja miatt indított büntetőeljárást. A nyomozás egyelőre ismeretlen tettes ellen folyik, a halálos tömegszerencsétlenség okának és körülményeinek tisztázása szakértők bevonásával megkezdődött.
A közlekedési baleseti vizsgálók azt kérik, aki a balesettel kapcsolatban érdemleges információval, illetve mobileszközzel vagy fedélzeti kamerával rögzített kép- illetve videófelvétellel rendelkezik, jelentkezzen a rendőrségen. Az információkat a külön erre a célra létrehozott m1baleset@pest.police.hu e-mail címre várják.
Annak érdekében, hogy a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) minél hamarabb intézkedhessen, a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság a tömegszerencsétlenség azonosított károsultjai kárigényeiben soron kívül gondoskodik a szükséges rendőrségi igazolások kiállítására és megküldésére. Az igénybejelentéseket szintén az m1baleset@pest.police.hu elektronikus címre várják.
A tömegbaleset szombaton 14 óra 30 perc körül az M1-es autópálya Győr felé vezető oldalán, a 26+600-as kilométerszelvényben történt, Herceghalom térségében. A balesetben 41 jármű volt érintett. A tragédiában egy 44 éves budapesti férfi meghalt, további 39 ember megsérült, közülük ketten életveszélyesen, tizenketten súlyosan, huszonöten könnyebben. (MTI)