Budakörnyéki iránytű E-mail Keresés


Katolikus közösségi ház

Közélet > Telki

2021-11-10


telki_kozossegihaz_kulso_MTI_MatheZoltan.jpgPátyon új templom épült, felújítottak egy épületet a reformátusokkal együtt közösségi háznak, Budajenőn felújították a templomot és a plébániát, Perbálon a templomot és a közösségi házat, Tinnyén és Telkien a templomot, s most 70 millió forint kormányzati támogatással és a falu egyházközsége összefogásával közösségi ház épült Telkiben - emlékeztetett Soltész Miklós november 6-án az átadón.



telki_kozossegihaz_belso_MTI-MatheZoltan.jpg

A közösség mindenképp szerette volna, ha Telkiben emellett megépül a közösségi ház is - tette hozzá a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára, kiemelve: jó döntés volt, hogy "ilyen erős összefogással ilyen nagyszerű értéket sikerült teremteni." Az államtitkár hangsúlyozta: a közösségnek bíztatnia, támogatnia kell a papokat, a vezetőket a további munkában is, amely a következő időszakban még nehezebb lesz, mivel olyan erők mozdultak meg világszerte, amelyek próbálják elpusztítani a keresztényeket, és teljesen tönkretenni a keresztény tanítást, a teremtett világ megbecsülését. Ezt a templomok felújításával, a közösség lelki és fizikai erősítésével lehet kivédeni - vélekedett, hozzáfűzve: "a fiatalok életéért, a fiatalok jövőjéért küzdünk". A kormány ebben mindig partner lesz, ezért támogatta a közösségi ház felépítését is.

telki_kozossegihaz_folyoso_MTI_MatheZoltan.jpg

Soltész Miklós arra kérte a fiatalokat, vigyázzanak az épületre, hogy száz év múlva a következő nemzedéknek is örömet okozhasson, és becsüljék meg az építészek, kivitelezők és a közösségért sokat tevő emberek munkáját.

telki_kozossegihaz_soltesz_MTI_MatheZoltan.jpg

A közösségi ház és használói megáldása előtt Spányi Antal, a Székesfehérvári Egyházmegye püspöke bérmálási szentmisét celebrált Telki templomában.

MTI/Fotók: Máthé Zoltán


Vissza

iranytu-cimlap-2021-3.jpg