Kiss Iván az idei díjazott
Kultúra > Budakeszi
2023-06-01
Május 6-án tartották Bérbaltaváron a Nagy Gáspár Irodalmi és Művészeti Díj átadó rendezvényét a névadó emlékházában. A zalai származású, Budakeszin élt Kossuth-díjas költő emlékét őrző alapítvány a díjat azért alapította, hogy évente elismerje egy olyan alkotó teljesítményét, aki Nagy Gáspár költői-közéleti szellemiségéhez kapcsolódóan kiemelkedő irodalmi, művészeti értéket hozott létre.
A rendezvényen a díjat Pelyach István, a Nagy Gáspár Alapítvány kuratóriumának elnöke és Sigmond Bertalan, Budakeszi alpolgármestere adta át.
Kiss Iván grafikusművész díjazott laudációját Orosz István grafikusművész tartotta.
„Egy kulacsnyi megmentett víz a tikkadónak.” Ezekkel a szavakkal méltatta az 1956 Fénylő arcai című, a forradalom ötvenedik évfordulóján megjelenő művet Csurka István. A gazdag jubileumi terméséből is kiviláglott a költő és a művész, Nagy Gáspár és Kiss Iván együttlélegző nagy mementója. 56-hoz hétéves kiskamaszként volt közük, ugyanazt a történelmet élték, ugyanazt a világot szenvedték, s bár Iván a fiatalabb, de csupán 86 nappal. Kevesebb, mint három hónap van köztük, a levert forradalom sebe egyformán vérezte át mindkettejük sorsát. A Gáspár versében izzó Öröknyárt idézve egyszerre mondhatták: elmúltam 9 éves.
Unalomig ismert az illusztrátor és az irodalmár találkozásának sémája. A költő kopogtat a rajzolónál: kész vagyok, olvass bele, fordítsd át képpé, lesz-e látomásod? A fordítottja igencsak ritka, már-már kuriózum. Az, amikor egy képzőművész állványa, rajzasztala vagy kibomló mappája előtt döbben rá a poéta, hogy még meg nem fogalmazott sorait, strófáit rejtik a képek. Kiss Iván két évvel korábban, 2004-ben kezdte rajzolni a fénylő arcokat, nem is könyvben, hanem filmben és animációban gondolkozva. Komoly rajzfilmes pálya, s benne több önállóan rajzolt, rendezett rövidfilm volt már mögötte: az 1986-os B-A-C-H, a 98-as Tánc, 2000-es Út, a 2002-es Fény és káosz, a 2004-es Átváltozás. Felismerhető karakter, pontos dramaturgia, filozofikus mélység; a lélek elszánt megmutatkozása mind. A lélek szó spirituális erejét számunkra, animációs filmmel foglalkozók számára szakmai tartalom is kiegészíti. Animálunk, azaz lélekkel telítünk, idézgetjük a latin szó etimológiáját, s hogy lélekkel töltekezik a filmek nézője, azt Kiss Iván opusait látva fokozottan érezhetjük. „Úgy hanyatlom el, mint az árnyék az ő megnyúlásakor; ide s tova hányattatom, mint a sáska.” Idézi egy másik Gáspár, Károli magyarító átköltésében a 109. zsoltárt, s hozzá Ovidiust, Kafkát, Hamvas Bélát az Átváltozás című film. A sokadik fénykorát élő, egyre változatosabb magyar rajzfilmes szcénából is kitűntek különös stílusukkal Kiss Iván munkái. Grafitrajz átiratban megelevenedő fényképek – ennyi a primer élmény, s a legtöbb méltató be is éri ennek rögzítésével, holott az átlényegülő fotó a filmvásznon zajló, lüktető metamorfózisnak csupán egyik, s nem is a legfontosabb eleme.
Az ötvenhatos forradalmárok, szabadságharcosok és mártírok fényképeit azért kezdte gyűjtögetni Kiss Iván, hogy jobban ismerje őket, hogy megtanulja az arcukat; és hogy az alkotás kegyelmi pillanataiban azonossá váljék velük, lerajzolta mindet. Mert ott van ő is a monokróm portrékban, a szabadkézi rajz esetlegességében és többletében. A rajzoláshoz konyító kolléga még azt is észreveheti, bal kezében fogta a ceruzát, mint Leonardo, mint Petőfi, mint Picasso. Töredékek 1956 – ez volt a Pannónia filmstúdió égisze alatt, de zömmel a tornácos budakeszi parasztházában készülő majd’ 10 perces rajzfilm címe, s a film kulcs- és fázisrajzaiként készült ceruzaportrékat mutatta meg Nagy Gáspárnak.
Nem voltunk barátok, inkább jó ismerősök – emlékezett vissza – Egyszer templomból hazafelé arra kértem őt, tekintse meg rajzaimat. Felvetettem neki a közös kötet ötletét. Tetszett neki a gondolat, de azt előre nem lehet tudni, hogy a „múzsa csókja” mikor érkezik. Fél évig nem is jelentkezett. Hirtelen felkeresett sok verssel, és azt mondta: ezt most hallgasd meg. Leült a fotelbe, én kiterítettem a padlóra rajzaimat, és Gáspár felolvasta nekem az egész kötet anyagát. Sajnos nem kapcsoltam be a magnetofont, pedig milyen szép lett volna… Azóta ez, hál’ Istennek, megjelent CD-n a költő előadásában. A kötetben két hosszabb poéma található. Az egyik címe: Fénylő arcok és tükörképek. Ezt a ciklust kimondottan rajzaim ihlették. A második ciklus az Október végi tiszta lángok már megvolt neki, ha nem is abban a formában, ami a kötetben megjelent. Ahogy olvasta nálam a két versciklust, máris tudtam, hogy mihez melyik rajzom illik, így könnyű volt a kötet összeállítása.
Iván ötvenhat grafikáját ketten választották ki, s együtt illesztették a költemények mellé. Művészeti ágak párbeszéde zajlott, sőt tágabb dialógust is mondhatnánk, hiszen a kötet második ciklusát, az Október végi tiszta lángokat a komponista Szokolay Sándor oratórium-szövegkönyvként is életre keltette.
Aztán a film és a könyv és a muzsika már párhuzamosan futott. És az élet is. A film- és a könyvbemutató idején Gáspár már nagybeteg; a könyvhéten, a Püski-sátorban már Iván képviselte, ő dedikált helyette is, de 2006. október 23-án, az 56-os budakeszi emlékkő avatáson a költő sem hiányzott. „Romolhatatlan arcuk, mint a márvány, Isten elé tett memorandum: fényes kiáltvány!” – olvasható a kőbe vésve, s Gáspár sorai mellett a romolhatatlan arcot, Iván egyik rajzát is őrzi a kő.
A Nagy Gáspár-díj ürügyén talán elég lett volna ennyi is, a díjazott kapcsán azonban nem. Ismerjék meg jobban, úgy, ahogyan Gáspár is ismerhette. 2003-ban, nem sokkal azelőtt, hogy belefogott 56-os filmjébe, megkapta a filmművészek legfontosabb szakmai elismerését, a Balázs Béla-díjat. Illetve majdnem megkapta. Kis Iván ugyanis nem vette azt át. Nem volt hajlandó elfogadni. „A gesztus, hogy nem veszem át a díjat, a fennhéjázó, hatalomhoz dörgölőző, minden áldozatra képtelen, kisstílű, megélhetési értelmiségnek is válasz… A gondolat, szó és cselekedet egységét nem lehet megkerülni semmilyen indokkal…” – mondta egy makacsságát firtató interjúban.
Pontosan tudom, hogy Kiss Iván sosem várt, nem is számított kárpótlásra; azt remélem mégis, hogy ismerősei, barátai erkölcsi elégtételként élik majd meg a Nagy Gáspár-díjat, s a nagyobb nyilvánosság miatt talán a szakma újra felfigyel a filmművész-grafikus Kiss Ivánra.
(orosz istván)
A program a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával a Kárpát-medencei Kultúrpajta és Tündérkert Hálózat program keretében jött létre.
A rendezvény támogatói:
Budakeszi és Vasvár önkormányzata
a Tamási Áron Közalapítvány
Csíkszentmihályi Róbert szobrászművész
Vincze Papírmerítő Műhely, Szentendre
Bérbaltavár és Nagytilaj önkormányzatai
Az eddigi díjazottak:
2023. Kiss Iván grafikusművész
2022. Cs. Nagy Ibolya kritikus, irodalomtörténész
2021. N. Pál József irodalom- és sporttörténész
2020. Léka Géza költő, író, szerkesztő
2019. Ekler Andrea kritikus, szerkesztő
2018. Pörös Géza filmszakíró
2017. Keresztes Dóra grafikus
2016. Mórocz Zsolt író (†2019)
2015. Tóth László költő, író, műfordító
2014. Falusi Márton költő, író, szerkesztő
forrás: Nagy Gáspár Alapítvány