Budakörnyéki iránytű E-mail Keresés


Klímavédelmi tanórát tartott Áder János a Prohászkában

Életmód > Budakeszi

2021-10-11


bkeszi_ader_prohi3.jpgA klímasemlegesség eléréséhez komoly döntések, fejlesztések, beruházások várnak a jövő generációra a következő 30 évben - hangsúlyozta a köztársasági elnök október 4-én a Prohászka Ottokár Katolikus Gimnázium diákjainak. Magyarország célja, hogy 2050-re eléri a klímasemlegességet, ehhez csökkenti az üvegházhatású gázok kibocsátását, és növeli az erdőket, az elnyelőket.



bkeszi_ader-prohi2.jpgMint mondta, 1990 óta 32 százalékkal csökkent a hazai szén-dioxid-kibocsátás, ugyanakkor évente még mindig 64-65 millió tonna szén-dioxid kerül a légkörbe, és a hazai erdők ennek 10 százalékát sem tudják semlegesíteni.

A megoldásokról szólva Áder János egyebek mellett felhívta a figyelmet arra, hogy az elmúlt öt évben minden esztendőben csaknem megduplázódott a naperőművi kapacitás Magyarországon. Különösen kedvezőnek nevezte, hogy idén júniusban és júliusban a naperőművek által megtermelt áram mennyisége nagyobb volt, mint amit a még működő szenes erőmű, a Mátrai Erőmű megtermelt. A paksi atomerőmű két új blokkjával és a következő nyolc évben létrejövő naperőművi kapacitásokkal 2030-ra a Magyarországon megtermelt áram 90 százaléka szén-dioxidmentes lesz - jelezte a köztársasági elnök.

A klímaváltozásról tartott előadásában Áder János felidézte, az ENSZ tudományos tanácsadó testületének jelentése szerint, ha az emberiség nem változtat, a klímaváltozás egyre extrémebb jelenségekkel jár majd a bolygó minden részén. Példaként említette a Csehországban nyáron pusztító tornádót, valamint a Németországban és Belgiumban pusztító árvizet. Kiemelte, hogy ilyen szélsőséges időjárási jelenségek korábban még soha nem fordultak elő ezekben a Magyarországhoz közeli országokban. Afrikában és Madagaszkáron ugyanakkor olyan nagy volt a szárazság, aszály, hogy 30 ezer ember került az éhhalál szélére - tette hozzá. Az államfő kifejtette: ha nő az üvegházhatású gázok mennyisége, akkor egyre több energia verődik vissza, és egyre melegebb lesz a földfelszín, valamint a tengerek hőmérséklete. Felhívta a figyelmet arra, hogy a mérések kezdete óta az idei július volt a legmelegebb hónap a Földön.

Áder János jelezte azt is, hogy a homo sapiens megjelenése óta soha nem volt ilyen szén-dioxid koncentráció a légkörben, és soha ilyen gyorsan ez a koncentráció nem emelkedett. Mint mondta, tudósok szerint az ipari forradalom idejéhez képest 2 fokos lehet az a földfelszíni melegedés, amikor már visszafordíthatatlanná válnak a változások. "Már közel járunk 1,5 fokhoz" - mutatott rá. Az emberi tevékenység, az energiafelhasználás következtében nő az üvegházhatású gázok kibocsátása, az "elnyelőket", az erdőket és az óceánokat viszont az emberiség csökkenti, tönkreteszi - fogalmazott a köztársasági elnök. Megfogalmazása szerint versenyt futunk az idővel. Hozzátette ugyanakkor, hogy az első világháború óta Magyarországon az erdőterületek nagysága megduplázódott.

bkeszi_ader_prohi1.jpg

Klímavédelmi tanóráján Áder János szólt arról is, hogy Magyarország gazdag termálvízben, a földhő hasznosításában komoly lehetőségek vannak. Az államfő kitért az elektromobilitás jelentőségére, ismertetve, hogy a tervek szerint 2030-ra a 10 ezer lakosnál nagyobb hazai településeken a városi tömegközlekedésben kiváltják a benzin- és dízelhajtású buszokat az elektromos hajtású járművek.

A köztársasági elnök kiemelte az épületek energiahatékonysága javításának fontosságát. Mint mondta, Magyarországon régi és korszerűtlen épületekben él az emberek jelentős része, ezeknek a házaknak a fűtéséhez, illetve nyáron a hűtéséhez jelentős mennyiségű energia szükséges. Az energiamegtakarítás érdekében például a homlokzatok szigetelésére és a nyílászárók cseréjére kedvezményes hitelek állnak rendelkezésre - jelezte. Magyarország sokat tesz azért, hogy a 2050. évi klímasemlegességi cél eléréséhez szükséges feladatok ne maradjanak az utolsó percre - emelte ki.

Interaktív előadásában a köztársasági elnök felhívta a diákok figyelmet arra is: ha télen egy fokkal csökkentik a lakás hőmérsékletét, akár 7 százalékkal is csökkenthető a fogyasztás. "Az a legolcsóbb energia, amit meg sem termelünk, az a legkörnyezetbarátabb energia, amit nem használunk fel" - fogalmazott Áder János.

bkeszi_ader_prohi3.jpg

MTI/Fotók: Szigetváry Zsolt


Vissza