Budakörnyéki iránytű E-mail Keresés


Menczer Tamás az agglomeráció közlekedési lehetőségeiről

Gazdasági rovat > Budakeszi

2023-03-28


A Buda környéki közlekedés fejlesztése és új lehetőségek teremtése is fontos - mondta Menczer Tamás, a térség országgyűlési képviselője március 25-én Budakeszin a dél-budai agglomerációs elektromos autóbuszok beszerzését és a töltőinfrastruktúra kiépítését lezáró sajtótájékoztatón. Menczer szerint a 40 elektromos autóbusz mellett 75 sűrített földgázzal működő jármű is forgalomba állt a Buda környéki agglomerációban.



A modern, légkondicionált buszok károsanyag-kibocsátása és zajterhelése is nulla, vagy alacsonyabb, mint a hagyományosaké, és babakocsival, valamint kerekesszékkel is könnyen használhatók.

Az új közlekedési lehetőségek közül Menczer Tamás kiemelte az M1-es autópálya pátyi lehajtója és a pátyi nyugati elkerülőút megépítését. A hatmilliárd forintos beruházás a tervek szerint az év végére befejeződik - mondta. Ismertette: a budakeszi buszsáv tervezési-engedélyezési szakaszban van, ez az év végére fejeződik be, de a háborús helyzet és az értelmetlen brüsszeli szankciók jelentősen csökkentik annak az esélyét, hogy a kivitelezés a tervezést követően azonnal megkezdődjön. Menczer Tamás ezt a helyzetet is egy jó példának nevezte arra, hogy miért áll a magyar kormány a béke mellett és a szankciók ellen. Beszélt még az Esztergom-Budapest vasútvonal fejlesztéséről is, ahol a korábbi három helyett a lakosság kérésére már kilenc, emeletes KISS-motorvonatpár közlekedik. Kitért a belterületi útfelújítások fontosságára is, tájékoztatása szerint csak Budakeszin az elmúlt időszakban több mint 550 millió forintból 19 utcán újult vagy épült meg mintegy 32 ezer négyzetméternyi útfelület.

Aradszki András, a szomszédos, Pest vármegyei 2-es választókerület KDNP-s országgyűlési képviselője kiemelte: az alternatív meghajtású autóbuszok a fenntartható fejlődést szolgálják. Emellett, mivel a térségben jelentős az ingázók száma - csak az érdi központú választókerületből 30-35 ezer ember jár Budapestre, Székesfehérvárra vagy Százhalombattára dolgozni -, az új buszok a klímavédelem mellett aa környéken élők komfortját is szolgálják majd. Aradszki András a kötöttpályás fejlesztésekről szólva megjegyezte: már gyorsan, pontosan és kellő menetsűrűséggel tudja szállítani a vasút az érdieket, százhalombattaiakat, de akár a székesfehérváriakat is Budapestre. Ez is azt szolgálja, hogy minél kevesebb káros anyag jusson a levegőbe - jegyezte meg.

Weingartner Balázs, a HUMDA Magyar Autó-Motorsport és Zöld Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. elnök-vezérigazgatója hangsúlyozta: a dél-budai agglomerációban közlekedő 40 elektromos autóbusz a Zöld Busz Program első emblematikus projektje. A flotta a tesztüzemben is bizonyított - mondta, és arra biztatta a lakosságot, hogy minél többen használják ezeket a buszokat a szén-dioxid-mentesebb jövő érdekében.

Kruchina Vince, a Volánbusz Zrt. elnök-vezérigazgatója szerint a környezetvédelmi célok mellett a költséghatékony üzemeltetést is szolgálják az alternatív meghajtású járművek. Elmondta: mintegy hatezer buszuk évente körülbelül 60 milliárd forint értékű gázolajat fogyaszt el, ezért is fontos a fosszilisenergia-felhasználás csökkentése. Jelezte: a dél-budai agglomerációban forgalomba állt 40 mellett hat vármegyeszékhelyen további 60 elektromos buszt adnak át. A százdarabos elektromos buszflotta Európában az egyik legnagyobbat jelenti - tette hozzá. Kruchina Vince arról is beszélt: az új járművekkel az agglomerációban közlekedő Volán-buszok átlagéletkora nem éri el az öt évet.

A Volánbusz Zrt. tájékoztatása szerint a 40 busz beszerzése a Zöld Busz Program részeként nettó 7,6 milliárd forintból történt, csaknem 80 százalékos vissza nem térítendő támogatással. Az elektromos Mercedes-Benz eCitaro típusú járművek Budakeszi felé a 22, a 22A, a 222 és a 188E jelzésű vonalakon, Budaörs és Törökbálint térségében pedig a 40, a 40B, a 40E, a 88, a 88A, a 188E, a 140, a 140A, a 140B, a 240, a 172, a 173 és a 272 jelzésű vonalakon közlekednek. A Volánbusz Hunyadi úti telephelyén kiépített negyven, 100 kW-os töltőberendezés 3-3,5 óra alatt tölti fel a buszok akkumulátorait, a járművek az időjárási és forgalmi viszonyoktól függően 130-160 kilométeres távot tudnak megtenni. Az alacsonypadlós szóló elektromos autóbuszok 28 ülő- és 50 állóhellyel rendelkeznek, és üzembe helyezésük óta már több mint 1,74 millió kilométert tettek meg - áll a Volánbusz Zrt. közleményében. (MTI)


Vissza