Telkiből érkezett a legtöbb online kérdőív
Közélet > Pest megye,Telki
2022-11-02
Október 19-én lezárult a népszámlálás online kitöltési szakasza. Az adatgyűjtésben érintett 5 millió cím 63,5 százalékából, 3,2 millió címről közel 7 millió személyi kérdőív érkezett a rendszerbe. Ez több mint a háromszorosa az előző, 2011. évi népszámlálási eredménynek, amikor a kérdőívek húsz százalékát töltötték ki interneten a KSH közleménye szerint.
Az ország valamennyi településén éltek a kérdőívek online kitöltésének lehetőségével. A megyék közül arányaiban Pest megyéből érkezett be a legtöbb kérdőív (71,7 százalék), a második helyen Győr-Moson-Sopron (69,5 szálalék), míg a harmadik helyen Fejér megye végzett (67,5 százalék). A megyei jogú városok esetében arányaiban Érdről érkezett be a legtöbb kitöltött kérdőív (a kitöltési arány 79,7 százalék), a második Székesfehérvár (75,1 százalék), a harmadik Szeged (72,4 százalék).
Budapesten a címek 70,8 százalékáról küldték be online a kérdőívet. A fővárosi kerületek közül a XVII. (81,2 százalék), a XVI. (80,9 százalék), és a XXII. kerület (77,3 százalék) végzett az első három helyen.
Hat településen az internetes kitöltési arány meghaladta a 90 százalékot, ebből négy Győr-Moson-Sopron megyében (Fertőendréd, Harka, Győrzámoly, Győrújfalu), egy Veszprém (Márkó), egy pedig Pest megyében (Telki) található.
Az online kitöltési arány, ilyen rövid idő alatt nemzetközi összehasonlításban is kiemelkedőnek számít, amit nagy sikerként értékelt a KSH.
A jövőben már csak a számlálóbiztosok segítségével lehet kitölteni a kérdőívet; munkatársaik hétköznap és hétvégén is dolgoznak. Ha számlóbiztos nem találja otthon a lakókat a postaládában hagy egy papír értesítőt, megjelölve rajta a következő felkeresési kísérlet időpontját, valamint a telefonos elérhetőségét. Ezen a telefonszámon lehet időpontot egyeztetni a számlálóbiztossal, aki legközelebb akkor megy ki az adott lakcímre, amikor az biztosan megfelel az ott élőknek.
Minden számlálóbiztosnak saját, névre szóló, egyedi azonosítószámmal rendelkező számlálóbiztosi igazolványa van, amely a személyi igazolvánnyal, útlevéllel vagy jogosítvánnyal együtt érvényes. Amikor a számlálóbiztos felkeresi az adott lakcímet, fel kell mutatnia a számlálóbiztosi igazolványát. A számlálóbiztos személyéről pedig a népszámlálás teljes időszakában működő, ingyenesen hívható információs telefonszámon (+36-80-080-143) lehet érdeklődni a felkeresett háztartás lakcímét megadva.
Azok, akik az online adatszolgáltatási időszakban nem tettek eleget kötelezettségüknek, és a számlálóbiztosoknak sem sikerül elérniük a november 20-ig tartó összeírói időszakban, pótösszeíráson november 21. és 28. között, a települési jegyzőt felkeresve tölthetik ki a népszámlálási kérdőívet - olvasható a KSH közleményében. (MTI)