Budakörnyéki iránytű E-mail Keresés


Transzvesztita a budaörsi gimnáziumban

Közélet > Budaörs

2021-08-30


Az Eötvös József és a Dózsa György Gimnázium után a Budaörsi Illyés Gyula Gimnázium, Szakgimnázium és Technikum diákjai is szembesülhettek az LMBTQ-ideológiával. Az iskola szervezte érzékenyítőprogramokon a legismertebb LMBTQ-szervezetek mellett egy transzvesztita is előadást tartott a diákoknak. Az intézmény a szülőket sem értesítette a rendezvényről - tudta meg a Magyar Nemzet.



Géczy Krisztián, Törökbálint fideszes alpolgármestere – akinek az egyik gyermeke szintén az Illyés gimnázium diákja – elmondta: az érzékenyítőprogramokat előadás jelleggel tartották meg, amelyeken tudomása szerint kötelező volt a részvétel. Egy transzvesztitát is meghívtak, aki az élettörténetét és gondolatait mesélte el az intézmény diákjainak. Mivel azonban a gimnáziumnak hatosztályos része is van, az előadásokat nemcsak a nagyobbak, hanem akár a 13 éves gyerekek is hallhatták.

A történtek kapcsán a la megkereste az iskola igazgatóhelyettesét, Gelencsér Gabriellát is, aki az érzékenyítőprogramok egyik fő szervezője volt, s arról érdeklődtek: szerveztek-e már korábban is az intézményben LMBTQ-érzékenyítő foglalkozásokat, kötelezővé tették-e az előadásokon való részvételt, kérték-e a szülők beleegyezését a kétnapos rendezvény lebonyolításához, valamint igaz-e, hogy az érzékenyítőnapokon egy transzvesztita is előadást tartott a gyerekeknek. Gelencsér Gabriella lapzártáig nem válaszolt a kérdésekre.

forrás: Magyar Nemzet


Vissza