Budakörnyéki iránytű E-mail Keresés


Új törvény védi az erdőket

Életmód > Pest megye

2023-08-24

A magyar erőgazdálkodás szabályozása Európa legszigorúbbjai közé tartozik. Ennek köszönhetően évtizedek óta folyamatosan nőtt Magyarországon az erdők aránya, és európai léptékben az egyik legnagyobb erdőtelepítési és fásítási program zajlik hazánkban. Léteznek azonban olyan beruházások, ingatlanfejlesztések, igénybevételek, melyek erdőterületeket is érintenek, az erdőtörvény júliusi módosítása pont ezen a téren hozott örvendetes változásokat.


Megalakult a Kozáromi-tó Horgászegyesület

Életmód > Páty

2023-08-16

A Kozáromi-tó 2023 márciusában Páty önkormányzatának tulajdonába került. Május 20-án tizenkét horgász az önkormányzat támogatásával megalakította a „Kozáromi-tó Horgászegyesületet”, melyet június 9-én a törvényszék is bejegyzett. A tagok Tóth Andrást elnöknek, Bendl Mátyást és Végső Sándort elnökhelyetteseknek választották meg, s pályáztak a tó halgazdálkodási jogának 15 évre szóló haszonbérbe vételére.


Lakossági kérdőív új kerékpárút építéséről

Életmód > Budaörs

2023-08-15

Budakeszi, Budaörs és Törökbálint úgy döntött, hogy közösen indulnak a „Városok zöldítése” közvetlen uniós pályázaton „Zöldterület fejlesztés” és  „Zöld mobilitási folyosók kialakítása” témakörben a három várost összekötő kerékpárút megépítése érdekében. Budaörs önkormányzata az alábbi kérdésekre várja a lakosok véleményét a három várost összekötő kerékpárút létrehozására, melyet a pályázat kialakításánál figyelembe vesznek: 


Félpályás és teljes útzár a Budakeszi úton

Életmód

2023-08-11

Favágási munkák miatt 2023. augusztus 12-én, szombaton reggel 7 és – előreláthatólag - 17 óra között, Budapest II. kerületében, a Budakeszi úton, a Szép Juhászné út és az Irén utca közötti szakaszon félpályás útzár lesz. Ennek ideje alatt váltakozó irányú forgalom mellett jelzőőrök segítik majd a forgalmat. Nem megfelelő időjárás esetén a munkát másnap, augusztus 13-án 7 és 17 óra között végzik ugyanezzel a lezárással.


Viharkárok a Pilisi Parkerdőben

Életmód > Pest megye

2023-08-10

Az elmúlt napokban Budapesten és környékén szokatlan intenzitással tomboló viharok a Pilisi Parkerdő Zrt. kezelte erdőkben is károkat okoztak. A parkerdő munkatársai jelenleg is végzik ezek felmérését, de első rátekintésre is számos fakidőlés, ágleszakadás, a heves esőzések miatti hordalék-akadályok, csuszamlások tapasztalhatók.


Feloldották a tűzgyújtási tilalmat

Életmód > Pest megye

2023-08-09

A csapadékos időnek köszönhetően augusztus 6-tól visszavonták a július 12-én Bács-Kiskun és Csongrád-Csanád vármegyék után  Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Pest és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyékre is kiterjesztett tűzgyújtási tilalmat, amely alatt tilos tüzet gyújtani külterületi erdőkben, azok 200 méteres körzetében, s a kijelölt, kiépített erdei tűzrakóhelyeken is.


A nyári szünet minden napján jár a Gyermekvasút

Életmód > Budakeszi

2023-07-25

A nyári vakáció idején mindennap közlekedik a budapesti Gyermekvasút. A MÁV közleménye szerint "még a legmelegebb napokon is érdemes egy kisvasutazással egybekötött kirándulást tervezni a budai hegyekbe, hiszen a népszerűbb turistacélpontok mindegyike a vasútvonal közelében található".


Tíz új digitális meseösvény nyílt

Életmód > Pest megye

2023-07-20

Tíz új digitális meseösvényen fedezhetik fel a kirándulók a Pilist és környékét a Digitális Vándor ingyenes applikáció letöltésével, amely már több mint 70 digitális ösvénnyel várja a természetjárókat. Az Aktív Magyarország és a Pilisi Parkerdő Zrt. közös fejlesztésű, Android- és IOS-rendszerben is letölthető mobilapllikáció a tíz új meseösvényén a Pilisi Parkerdő címerállatával, Oszi hollóval ismerhetik meg a kirándulók az erdő állatait és növényeit.


Természetpusztítás a XX. kerületben

Életmód > Pest megye

2023-07-18

A Pilisi Parkerdő Zrt. idén májusban a hazánkban megrendezésre kerülő atlétikai világbajnokság szervezőivel közösen 40 facsemetét ültetett el a XX. kerületi Újtelepi Parkerdőben. A faültetés az atlétikai világszövetség, a World Athletics fenntarthatósági stratégiájának és a Pilisi Parkerdő Városierdő-fejlesztési Programjának közös, jelképes akciója volt. Most azonban ismeretlen tettesek a facsemeték kétharmadát elpusztították.


Iszkaszentgyörgyre költözik a budakeszi herbárium

Életmód > Budakeszi

2023-07-10

Az Amadé-Bajzáth-Pappenheim-kastély a Nemzetközi Dendrológiai Alapítvány (NDA) herbáriumának, szakkönyvtárának és génbankjának új otthona. Az európai viszonylatban is kiemelt értékű gyűjtemény költöztetése azért vált szükségessé, mert az annak eddig otthont adó budakeszi erdészeti ingatlan műszaki állapota jelentősen leromlott - írta a kollekció megóvását segítő Magyar Kertörökség Alapítvány (MKA) július 5-én.



Vissza a főoldalra