Az elmúlt években a fővárosból sokan költöztek az agglomerációba, emiatt több település is divatba jött, melyek még ma is igen népszerűek. Ezek közé sorolható Telki, Páty, vagy Budajenő. Mára fordul a trend, egyre többen akarnak visszamenni a fővárosba.

Tavaszi sétánkon, amikor zöldbe borul a természet, az Erdő utca vége felé feltűnik egy repkénnyel befutott, Budakeszi képeslapokon is fel-felbukkanó ódon házikó. Az épület úgy magasodik Budakeszi fölé, mint az egyik „stabil” pont a városban: átkötés múlt és jelen között. Találomra csöngettem és nyitottam be a Csipkerózsika álmát alvó ház magas, rozsdás vaskapuján, mint a mesebeli királyfi, nem gondolva arra, hogy bárki is fogadna az elhagyott ház udvarán. Meglepetésem nagy volt, amikor szépen felújított házat vettem észre az udvarban meghúzódva.

A Budakeszi Szépítő Egyesület elhatározta, hogy 2006 júniusában megkezdi a Segítő Szentek kápolnája (az ún. Schieli-kápolna a Fő u.-Széchenyi u. sarkán) felújítását és környezetének rendezését. Minden jóakaratú hozzájárulást és segítséget előre is köszönünk.
a Budakeszi Szépítő Egyesület vezetősége.

- Kalandozás a régi Budakeszin 

A Fő utcán látható az a régi polgári stílusban épült „svábház”, amelynek kovácsoltvas kerítése, sárgára vakolt homlokzata, a megmaradt régi kovácsoltvas zászlótartóval, duplaszárnyú ablakaival már messziről hirdeti, hogy lakói alázatos lélekkel és szeretettel őrzik Koch Miklós építő emlékét, jó ízlését, a helyi építészeti hagyományokat. Kíváncsian látogattam hát el ebbe a varázslatos otthonba, amit a környékbeliek csak Eckstein-háznak hívnak, hogy kifürkésszem a tulajdonosok titkát: hogyan sikerült megőrizni a felújításkor, az épület eredeti formáját a mai életforma mellett?

Kevés építészeti emlék maradt ránk és a maradék is majdnem romokban hever.  Pátyon az Iskola utca az egyetlen falurész, ahol megtalálható és még lakható állapotban áll a falu legöregebb háza. Ebben az utcában ugyan vannak még hasonló matuzsálemek, de a 10-es szám alattit illetik a „legkorábban épült” jelzővel.

Amikor először kerestem fel vendéglátóimat, úgy éreztem magam, mint hajdan nagyszüleim otthonában: negyvennyolcas relikviák, fafödém gerendás tetőszerkezet, az idő vasfoga által kikezdett, nagy időket megélt bútorok, mint vattába ágyazódnak az őket körülfogó, s szinte kézzelfoghatóvá váló időbe, amelyet egyenletes kíméletlen ütéseivel csak falióra mér. S miközben vendéglátóim kedvesen a kertben termett zamatos gyógyteával kínálnak, közben a cserépkályhában pattog-ropog a tűz.

November elsején, Mindenszentek napján avatta a Budakeszi Szépítő Egyesület és a Budakesser Gemeinschaft a budakeszi temetőben a két szervezet gyűjtéséből, több mint másfél millió forintból helyreállított Emlékezés keresztjét.

A fiatal, három gyermekes házaspár 5 éve költözött a helyi védettség alatt álló, 1931-ben épült házba, amelynek a közvetlen szomszédságában jelenleg boltként üzemelő épület valaha a gazdasági épület szerepét töltötte be.

A Budakeszi Szépítő Egyesület a neckarsulmi Budakesser Gemeinschaft vezetőségének kezdeményezésére, velük közösen vállalkozott az 1782-ben felállított temetői kőkereszt restaurálására, melyet a közel 250 év időjárási behatásai rendkívül megviseltek. Ez a kereszt jelképezi a Budakesziről elszármazott, a világban szétszóródott és idegen földben nyugvókra és a budakeszi temető halottaira való emlékezést és tiszteletadást.

Aki a Virágvölgy utca felől szeretne sétát tenni a Budakeszit körülölelő erdőkben, annak feltűnik egy ház, amint üde, bokros muskátlival díszített ablakával, kovácsoltvas kerítésével, eredeti lépcsőjével, teraszán hatszögletű, hullámosra kopott „sejttéglából” rakott padlójával, faragott fatornácával, még ma is a békebeli századfordulóról mesél. Az évek során kívülről szinte semmi sem változott rajta, csak annyi, hogy a hajdan Rajz Flóris főjegyző, a Szépítő Egyesület egykori elnökének és családjának nyaralójaként működő, öt lakrészt magában foglaló házát ma mindössze két család lakja. Beszélgetőtársam egy budakeszi, helyben kitelepített család leszármazottja, az 1879-ben épült épület lakója és tulajdonosa harminc év történelmét meséli el arról, hogyan foglalták el az évek során apránként, lépésről-lépésre az öt lakrészre osztott ingatlan egyetlen helyiségébe történt 1969-es beköltözésük óta a százhatvan négyzetméteres házat, hogy három generáció: - szülők, gyermekek és unokák is - együtt élhessenek benne.