Kallódó értékeink
Építészet
2006-02-01
Kevés építészeti emlék maradt ránk és a maradék is majdnem romokban hever. Pátyon az Iskola utca az egyetlen falurész, ahol megtalálható és még lakható állapotban áll a falu legöregebb háza. Ebben az utcában ugyan vannak még hasonló matuzsálemek, de a 10-es szám alattit illetik a „legkorábban épült” jelzővel.
Régi tárgyak vonzásában
Építészet
2005-12-01
Amikor először kerestem fel vendéglátóimat, úgy éreztem magam, mint hajdan nagyszüleim otthonában: negyvennyolcas relikviák, fafödém gerendás tetőszerkezet, az idő vasfoga által kikezdett, nagy időket megélt bútorok, mint vattába ágyazódnak az őket körülfogó, s szinte kézzelfoghatóvá váló időbe, amelyet egyenletes kíméletlen ütéseivel csak falióra mér. S miközben vendéglátóim kedvesen a kertben termett zamatos gyógyteával kínálnak, közben a cserépkályhában pattog-ropog a tűz.
Nemes célokért összefogni
Építészet
2005-12-01
November elsején, Mindenszentek napján avatta a Budakeszi Szépítő Egyesület és a Budakesser Gemeinschaft a budakeszi temetőben a két szervezet gyűjtéséből, több mint másfél millió forintból helyreállított Emlékezés keresztjét.
Három szinten - három gyermekkel
Építészet
2005-11-01
A fiatal, három gyermekes házaspár 5 éve költözött a helyi védettség alatt álló, 1931-ben épült házba, amelynek a közvetlen szomszédságában jelenleg boltként üzemelő épület valaha a gazdasági épület szerepét töltötte be.
Budakeszi épített értékeinek megóvásáért
Építészet
2005-10-01
Megragadott lehetőség
Építészet
2005-10-01
Aki a Virágvölgy utca felől szeretne sétát tenni a Budakeszit körülölelő erdőkben, annak feltűnik egy ház, amint üde, bokros muskátlival díszített ablakával, kovácsoltvas kerítésével, eredeti lépcsőjével, teraszán hatszögletű, hullámosra kopott „sejttéglából” rakott padlójával, faragott fatornácával, még ma is a békebeli századfordulóról mesél. Az évek során kívülről szinte semmi sem változott rajta, csak annyi, hogy a hajdan Rajz Flóris főjegyző, a Szépítő Egyesület egykori elnökének és családjának nyaralójaként működő, öt lakrészt magában foglaló házát ma mindössze két család lakja. Beszélgetőtársam egy budakeszi, helyben kitelepített család leszármazottja, az 1879-ben épült épület lakója és tulajdonosa harminc év történelmét meséli el arról, hogyan foglalták el az évek során apránként, lépésről-lépésre az öt lakrészre osztott ingatlan egyetlen helyiségébe történt 1969-es beköltözésük óta a százhatvan négyzetméteres házat, hogy három generáció: - szülők, gyermekek és unokák is - együtt élhessenek benne.
Öreg ház mai kényelemmel
Építészet
2005-09-01
A nemrégiben felújított Erdő utcai öreg ház kellemes hangulata érintette meg a fiatal párt, akiknek megtetszett nekik az a sok apró ötlet, amellyel a több mint százéves házat a benne lakók a mai kor igényeinek megfelelően, de a ház jellegét és hagyományos építészeti megoldásait megőrizve alakíthatták át.
A Koller-kápolna felújítása
Építészet
2005-09-01
A Budakeszi Szépítő Egyesület a Koller-kápolna felújítását tervezi.
Liriodendron tulipifera - Botanikai különlegesség a Petőfi utcában
Építészet
2005-08-01
A tulipánfa hajdanában kastélyparkok féltett dísze volt, és ma is az a kertbarátok körében.