Budakörnyéki iránytű E-mail Keresés


Benczúr Lászlót is kitüntették

Építészet > Budakeszi

2013-04-12

A Magyar Érdemrend Lovagkeresztjét (polgári tagozat) vehette át Benczúr László, Ybl-díjas építész, a Magyar Evangélikus Egyház Északi Evangélikus Egyházkerületének tizenkét évig tiszteletbeli felügyelője a köztársasági elnök megbízásából Balog Zoltántól, az emberi erőforrások miniszterétől március 14-én, nemzeti ünnepünk alkalmából.

Inkubátorházként újul meg az Öregiskola

Építészet > Nagykovácsi

2012-10-12

Az Európai Unió magyar-szlovák határon átnyúló együttműködési programja keretében közösen nyert pályázatot a felvidéki Inkubator Komarno és Nagykovácsi önkormányzata. A projekt nyitórendezvényét szeptember 24-én tartották a nagykovácsi Öregiskolában.

Hatodik lett a magyar csapat Madridban

Építészet

2012-10-05

A Solar Decathlon Europe nemzetközi diákversenyen a Budapesti Műszaki Egyetem közel ötvenfős csapata - köztük Buda környéki résztvevőkkel - a húsz döntős között szeptember második felében Madridban versenyeztette azt az innovatív, kizárólag napenergiával működő házat, az Odoo-t, amelyet a diákok maguk terveztek és építettek, s ahol alkalmazták és bemutatják építészeti és technikai újításaikat.

Kiírták a Széll Kálmán téri tervpályázatot

Építészet

2012-09-20

A Széll Kálmán tér felújítása a főváros és a BKK egyik kiemelt, közös projektje. A pályázatok benyújtási határideje november 13., a zsűri december 11-ig bírálja el a beérkezett pályaműveket.

Közönségszavazatokat vár a magyarok napelemes odúja Madridban

Építészet > Budakeszi

2012-09-19

Hatvan műegyetemi diák közel két évig dolgozott azon a házon, amit szeptember 13-30-ig Madridban naponta tesztel és pontoz a verseny zsűrije. A műszaki egyetem szinte valamennyi kara részt vett ebben a munkában az építészkar vezetésével, közöttük budakeszi résztvevőkkel. Ma délután a tizedikről a hetedik helyre lépett előre a magyar Odoo.

Szentendre vendégháza lett a Dimcsics-ház

Építészet > Pest megye

2012-07-18

Más települések számára is követendő példaként fényképek és tervtári adatok alapján állították helyre Szentendre egyik műemléképületét, a Fő téri Dimcsics-házat, mely városi vendégházként működik majd. A „Szentendre 1000év+” program keretében felújított épület az önkormányzat hivatalos, kiemelt vendégeinek elszállásolását teszi lehetővé, magas színvonalon.

Új bölcsőde Zsámbékon

Építészet > Zsámbék

2012-06-20


A volt tiszti kaszinó helyén épült, csak nevében Apróka bölcsőde alapkövét még tavaly áprilisban helyezték el, ma pedig már a gyerekek is élvezhetik az új "második otthonuk" által nyújtott lehetőségeket. Az uniós pályázati forrásból emelt épület nettó 630 négyzetméteren 40 gyerek elhelyezésére alkalmas.

Nyert a bölcsődepályázat is

Építészet > Budakeszi

2012-06-19

Új, négy csoportszobás bölcsődét építtet az önkormányzat Budakeszin, zömmel európai uniós forrásból 2012-2013. évi ütemezéssel – olvasható az önkormányzat honlapján.

Ötletpályázat kerítéstervezésre

Építészet > Páty

2012-06-06

Páty önkormányzata a falu közösségi házának kertjébe szoborparkot tervez. Az ehhez illő kerítés megtervezésére ötletpályázatot írt ki. A pályaművek benyújtási határideje június 29.

Kulturált környezet, építészeti nívódíj

Építészet > Pest megye

2012-05-31

A települések környezetfejlesztési tevékenységének, az épített és a természetes környezet minőségének javítására és a települések karakterének, építészeti értékeinek megőrzésére tett erőfeszítések elismerésére Pest megye közgyűlése 2012-ben is meghirdeti a „Kulturált Települési Környezet Díj” és a megyében épülő színvonalas épületek díjazására alapított „Pest Megye Önkormányzatának Építészeti Nívódíja” című pályázatokat. A jelentkezési határidő június 30.


Vissza a főoldalra