Budakörnyéki iránytű E-mail Keresés


Átalakult a Kálvin tér

Közélet > Biatorbágy

2023-08-01

Biatorbagy-Kalvinter1.jpgA 600 millió forintos állami támogatás révén épült egy körforgalom, egy lámpás kereszteződés, ahol kanyarodó sávot is kialakítottak, az óvodánál pedig létrehoztak egy úgynevezett "kiss and go" zónát, valamint több mint ezer négyzetméter járdahálózatot építettek át, újítottak fel és tettek biztonságossá. Az avatás július 27-én volt Biatorbágyon.


Mindketten meghaltak

Közélet > Herceghalom

2023-07-31

Halalos_motoros_bicis.jpgMeghalt egy motoros és egy kerékpáros, akik összeütköztek július 27-én Herceghalomnál - közölte a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság. Azt írták, az 57 éves tárnoki lakos kerékpárjával Herceghalom felé haladva balra kanyarodott, ekkor karambolozott a 33 éves kesztölci férfi vezetette motorkerékpárral. Mindkét férfi a helyszínen meghalt.


Súlyosan megsérült a megtámadott buszvezető

Közélet > Pest megye

2023-07-27

A Volánbusz járművezetőit érő bármilyen szóbeli és fizikai bántalmazás elfogadhatatlan, a cég mindent megtesz munkavállalói és utasai védelmében - reagált július 25-én a közlekedési társaság az elmúlt három napon történt támadásokra. Szombaton, vasárnap és hétfőn Törökbálinton, Miskolcon és Napkoron alakult ki konfliktusok az utazási feltételeket be nem tartó utasok viselkedése miatt.


Ingyenes az új komp Dunavarsány és Neszmély között

Közélet > Pest megye

2023-07-07

Június 29-én elindult a Magyarországot és Szlovákiát összekötő, teljesen hazai tervezésű és gyártású Neszmély-Dunaradvány kompjárat a Dunán. A magyar lobogó alatt közlekedő kompot a Magyar Közút szerezte be és üzemelteti. Ingyenesen használható, hétköznapokon napi nyolc, hétvégéken pedig napi tizenhat alkalommal indul, melynek köszönhetően újabb utak nyílnak meg Magyarország és Szlovákia között.


Megjelentek a NEA idei pályázatai

Közélet > Pest megye

2023-07-05

2023. június 26-án 10 órakor megjelentek a Miniszterelnökség biztosította forrásból a Nemzeti Együttműködési Alap pályázati kiírásai. Az „Adományok után járó normatív kiegészítésen alapuló támogatás civil szervezetek részére 2023.” című, NEAN-KP-1-2023 jelű pályázat célja a civil szervezetek működésének támogatása. A pályázat beadási időszaka: 2023. június 26. 10 órától 2023. július 26. 14 óráig.


A TEK Budaörsön fogta el a gyilkosokat

Közélet > Budaörs

2023-07-03

A budapesti rendőrök a Terrorelhárítási Központ (TEK) segítségével elfogtak egy a férfit és egy nőt, akit azzal gyanúsítanak, hogy egy hónapja a fővárosban a XVI. kerületi Lobbanó utcában megöltek és kifosztottak egy idős embert. Május 28-án családi házában holtan találtak egy 80 éves férfit, akinek halálát bántalmazás okozta, ezért a Budapesti Rendőr-főkapitányság emberölés gyanúja miatt indított nyomozást.


Biatorbágyon akasztotta fel magát

Közélet > Biatorbágy

2023-06-29

Önmaga felett mondott ítéletet az a férfi, akinek laptopján hetvenezer pedofil felvételt találtak a februári Antifa-támadók után kutató nyomozók a Szikra Mozgalom egyik aktivistájának lakásán. A felvételek között több száz olyan van, ami 12 év alatti gyerek elleni szexuális sanyargatást ábrázol. A férfi gyanúsítotti kihallgatása előtt felakasztotta magát a biatorbágyi volt katonai bázison.


II. világháborús hősi halottakat exhumáltak

Közélet > Budaörs

2023-06-28

A II. világháborúban hősi halált halt 131 magyar katonát exhumáltak Jászberényben - közölte a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum Hadisírgondozó és Hőskultusz Igazgatósága június 19-én. A Szent Imre temető katonai parcellájába azokat a német és magyar katonákat temették, akik a szovjet 2. ukrán front harcaiban 1944. november első felében haltak hősi halált, vagy a későbbi hadifogolytáborban hunytak el.


Kiskorú gyermekével vitette a kábítószert

Közélet > Páty

2023-06-27

A zalai rendőrök elfogtak egy nőt és három férfit, akik kábítószert árultak, az asszony a 13 éves fiával vitette vevőinek a drogot - közölte a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon június 16-án. A Zalaegerszegi Rendőrkapitányság nyomozói azonosították azt a 45 éves pátyi nőt, aki több embernek is adott el kábítószert. A nő a saját 13 éves gyermekét használta arra, hogy átadja a drogot vásárlóinak.


Megújul a német nemzetiségi általános iskola

Közélet > Biatorbágy

2023-06-26

Két és fél milliárd forint állami támogatásból megújul a biatorbágyi Ritsmann Pál Német Nemzetiségi Általános Iskola - közölte Menczer Tamás államtitkár június 15-én az iskolabővítés alapkőletételén. Pest vármegye 2. választókerületének fideszes országgyűlési képviselője kitért arra: 2022-ben Magyarország energiaszámlája 4000 milliárd forinttal volt több, mint amennyi az ukrajnai háború nélkül lett volna.



Vissza a főoldalra