Budakörnyéki iránytű E-mail Keresés


Határvadászokat toboroznak

Közélet > Pest megye

2022-11-25

hatarvadasz_lead.jpgA kormány 4000 határvadász felvételéről döntött a készenléti rendőrség keretében. Magyarország határának védelmére vállalkozni „nemes és felemelő feladat". Egyre több az illegális határsértés, ebben az évben már tizenkétezer határsértőt tartóztattak fel, 1100 büntetőeljárást kezdeményeztek embercsempészet miatt, annyit, mint tavaly egész évben.


Változtatási javaslat a kárpótlásra váróknak

Közélet > Nagykovácsi

2022-11-23

Az országgyűlés november 11-i ülésnapján Ritter Imre német nemzetiségi képviselő a Rozmaring Mezőgazdasági Termelőszövetkezet kapcsán kiemelte, hogy a kárpótlásra várók egykori svábok és utódaik Pilisszentivánon, Nagykovácsiban és Solymáron. A földbeni kárpótlásuk folytatásáért változtatást javasolt a nemzeti földügyi központ állami föld-nyilvántartásában, és kezdeményezte az elavult bányajogok törlését.


Gulyás: töltsék ki minél többen a nemzeti konzultációs ívet!

Közélet > Budakeszi

2022-11-21

bkeszi-gulyas2.jpgAhhoz, hogy mielőbb véget érjen a háború, fontos, hogy Magyarország a lehető legnagyobb támogatással tudja a saját álláspontját képviselni az európai politikai vitákban. Ehhez kell, hogy minél többen kitöltsék a nemzeti konzultációs kérdőívet - hangsúlyozta Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter november 16-án Budakeszin.


Mit tehetünk nyaralónk téli biztonságáért?

Közélet > Pest megye

2022-11-11

betoro_nyaralo.jpgA tél közeledtével a nyaralóövezetek elnéptelenednek. Az üresen maradó lakás, ház nagy csábítás a betörőknek, akiknek többsége oda hatol be, ahol őt nem látják, ahol gyenge biztonsági rendszert tapasztal, ahol kevés munkával rövid idő alatt tud a lehető legnagyobb haszonra szert tenni, és ahol a legkisebb az elkövetéssel járó lebukás kockázata.


A bevétel a kárpátaljai magyar oktatásé

Közélet > Pest megye

2022-11-09

BEKG_308_hadik_bal_2017_22.jpgA Budapesti Egyetemi Katolikus Gimnáziumban tartják november 26-án a tizedik Hadik András hagyományőrző jótékonysági bált. A rendezvény bevételét a szervezők minden évben jótékonysági célra ajánlják fel: idén az orosz–ukrán háború miatt különösen nehéz helyzetbe került kárpátaljai magyarságot, az ottani magyar oktatás működését segítik.


Brutális csőtörés a Hűvösvölgyi úton

Közélet > Pest megye

2022-11-07

csotores.jpgMa reggel a Hűvösvölgyi úton a Kelemen László utcánál a belváros felé vezető oldalon beszakadt az útpálya csőtörés miatt. A Hűvösvölgyi úton csak egy sáv járható - adta hírül közösségi oldalán a II. kerületönkormányzata.A hiba elhárításáig torlódásra lehet szűmítani.


Telkiből érkezett a legtöbb online kérdőív

Közélet > Pest megye,Telki

2022-11-02

nepszamlalas2022.jpgOktóber 19-én lezárult a népszámlálás online kitöltési szakasza. Az adatgyűjtésben érintett 5 millió cím 63,5 százalékából, 3,2 millió címről közel 7 millió személyi kérdőív érkezett a rendszerbe. Ez több mint a háromszorosa az előző, 2011. évi népszámlálási eredménynek, amikor a kérdőívek húsz százalékát töltötték ki interneten a KSH közleménye szerint.


Bölcsődét avattak Pátyon

Közélet > Páty

2022-10-25

rozmaring-02.jpgA családtámogatási rendszerről beszélt Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára, a térség országgyűlési képviselője október 18-án Pátyon, egy új bölcsőde avatásán. A politikus kiemelte: válság idején fontos, hogy a kormány erősítse stratégiai céljait. "A kormány a családtámogatási rendszerből semmit nem vesz el, sőt, lehetőség szerint bővíti a támogatásokat".


Száz autós kaphat ingyenes vezetéstechnikai képzést

Közélet > Zsámbék

2022-10-24

Ingyenes vezetéstechnikai képzést szervez a HUMDA Magyar Autó-Motorsport és Zöld Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. száz autós számára a zsámbéki DrivingCamp tanpályán. Az instruktorok a késő őszi, téli időjárási körülményekre készítik fel az autósokat - közölte a HUMDA október 21-én az MTI-vel. A november 4-én tartandó képzésre október 21-től lehet jelentkezni a következő internetes oldalon:


Az 56-os hősök helytállása példa és erőforrás

Közélet > Pest megye

2022-10-24

menczertamasfb.jpgAz 56-os forradalom és szabadságharc évfordulóján Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára, a térség országgyűlési képviselője Piliscsabán hangsúlyozta: "szabadságharcos nemzet" a magyar, mert "a szabadságot mi soha nem kaptuk ingyen, mindig harcolnunk kellett érte és mindig meg is kellett védenünk".



Vissza a főoldalra