Buda környéki katonák nyughelyét találták meg
Múltunk tanúi > Budakeszi,Páty,Perbál,Tök,Biatorbágy
2021-11-04
A Doberdó-fennsíkon a Monte San Michele keleti tövében, az egykori magyar katonai állások mögött fekszik Cotiči, ahol alkalmas volt a terep a karszt szikláiba vágott első vonalakban elesetteket eltemetni. A magaslat védelmében 1915. július - 1916. augusztus között kiemelkedő szerepe volt Budapest házi ezredének, a m. kir. 1. honvéd gyalogezrednek.
Hősi parcella állami támogatással
Múltunk tanúi > Budakeszi
2021-10-29
Katonai tiszteletadással hősi parcellát avatnak ma a temetőben, mely a Budakeszi Szépítő Egyesület, a Budakeszi Kultúra Alapítvány, Budakeszi Sváb Nonprofit Kft. összefogásával és a honvédelmi tárca erkölcsi, szakmai és pénzügyi támogatásával jött létre. Beszédet mond Menczer Tamás államtitkár, Téglás Gyula alezredes és Győri Ottilia polgármester.
Feltárták a jeltelen katonasírokat
Múltunk tanúi > Budakeszi
2021-10-29
A Habsburg József főhercegről elnevezett szanatórium 1918. május 1-jén nyitotta meg kapuit Budakeszin a tüdőbeteg katonáknak, hiszen akkoriban országos probléma volt a tbc elleni küzdelem, ami természetesen érintette a frontról hazaérkező sebesült katonákat is. Az intézmény az I. világháborút követően, az 1920-30-as években is fogadta a betegeket, köztük már civileket is.
Nemzetiségi udvarházat adták át Budajenőn
Múltunk tanúi > Budajenő
2021-10-18
A kormány 55 millió forinttal támogatta a budajenői Jeine német nemzetiségi udvarház kialakítását - közölte Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára az intézmény október 15-i átadásán. A posta megüresedett épületében működő iskola működését 45 millió forinttal segítik.
Először nyert határon túli tájház
Múltunk tanúi > Budaörs
2021-10-14
A kárpátaljai Nagyberegi Tájház érdemelte ki az Év Tájháza címet 2021-ben, ezzel az első határon túli tájház lett, amely elnyerte a díjat - közölte a Szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum október 12-én az MTI-vel. Az elismerést a Magyarországi Tájházak Szövetségének október 7-8-án Budaörsön tartott XVIII. Országos Szakmai Konferenciáján és Találkozóján adták át.
Az aradi vértanúk napja
Múltunk tanúi
2021-10-06
A míg az eszmény ki nem hal e földön,
Míg magyar szellem még magasba tör,
Az igét, melyért éltet áldozának,
Szívébe írták az egész hazának,
Utódtól fogja hű utód tanulni:
Hogyan kell élni, s hogy lehet meghalni.
(Palágyi Lajos: Az aradi vértanúk)
Menczer: 30 százalékkal több jut honvédelemre
Múltunk tanúi > Zsámbék
2021-10-01
A magyar kormány fontosnak tartja a honvédelmi képességek növelését, ezért 2022-ben 30 százalékkal több forrást fordít a honvédelemre, mint az idén - mondta Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára szeptember 25-én Zsámbékon.
Elhunyt Budaörs díszpolgára, Schmidt Mátyás
Múltunk tanúi > Budaörs
2021-09-27
A budaörsön született Schmidt Mátyás 1944-ben, 16 évesen, kényszerült szülőföldje elhagyására. Németországban telepedett le a családjával, s egyik motorja lett 32 évvel ezelőtt Budaörs és Bretzfeld testvérvárossá válásának. 1986 óta fáradhatatlan munkával elérte, hogy 1989. május 13-án Bretzfeldben, május 26-án, Budaörsön is aláírták a testvérvárosi szerződést.
Hősi parcella a temetőben
Múltunk tanúi > Budakeszi
2021-09-13
2020-2021-ben a Budakeszi Szépítő Egyesület és a Budakeszi Kultúra Alapítvány hősi parcellát alakított ki a budakeszi temetőben nyugvó, az I. és II. világháborúban elhunyt katonáknak. A Honvédelmi Minisztérium (HM) Hadtörténeti Intézet és Múzeuma a kétlépcsős kialakítást kétütemű, pályázaton elnyert, közel hétmillió forintos támogatással segíti. Felszentelése november 2-án várható.
Újra közlekedhet az Aranyvonat legdíszesebb kocsija
Múltunk tanúi > Budakeszi
2021-08-20
Ez az írás nem a Magyar Nemzeti Bank aranykészletét 1945-ben nyugatra szállító és amerikai hadizsákmánnyá vált vasúti szerelvényről szól, hanem arról az Aranyvonatról, amely 1938-ban a budapesti XXXIV. eucharisztikus világkongresszussal egy időben államalapító királyunk, Szent István halálának 900. évfordulójára emlékeztetve indult országjáró körútra, s az aranynál is fontosabb ereklyét, a nagy király jobbját vitte három éven át, pontos menetrend szerinti útvonalon, a lehető legtöbb magyar települést felkeresve.