Megtaláltuk a nagyváradi négyesek emlékművét
Múltunk tanúi > Budakeszi
2021-08-06
Egy 2019-es eredménytelen helyszíni keresés, majd másfél éves levéltári kutatás után 2021 júliusában sikerült megtalálnunk Szlovéniában az egykori Isonzó-front plavai olasz hídfőállásánál a globnai frontszakaszt védő magyar királyi nagyváradi 4/VI-os népfölkelő zászlóalj parancsnokságának helyét és az egykor ott emelt emlékmű maradványait.
Buda környéki katonák is lehetnek a cotiči temetőben
Múltunk tanúi,Panoráma > Budakeszi
2021-08-05
A Doberdó-fennsík kulcspontján, a Monte San Michelén található állásokhoz legközelebb, a hegy keleti tövében fekszik egy kis falu, Cotiči, ahol nagyobb alkalmas földterület kínálkozott a karszt szikláiba vágott első vonalakban elesett katonák eltemetésére. A magaslat 1915 júliusa és 1916 augusztusa közötti védelmében kiemelkedő szerepe volt Budapest házi ezredének, a m. kir. budapesti 1. honvéd gyalogezrednek. Az ezred az egész háború alatt az itt folyó harcokban veszítették a legtöbb hősi halottjukat.
Elhunyt Natto Mária
Múltunk tanúi > Budakeszi
2021-07-29
Életének 98. évében elhunyt a Budakesziről 1946-ban Németországba kitelepített Bresch (szül. Natto) Mária (1924. május 20. – 2021. július 21.), az Einblick in tiefverwurzelte Traditionen (Bepillantás a mélyen gyökerező hagyományokba) című helytörténeti kiadvány egyik létrehozója. Utolsó útjára 2021. július 27-én kísérték a németországi Kronauban.
A rugalmasság a sikerük titka
Múltunk tanúi > Zsámbék
2021-06-07
Az alapítása 900. évfordulóját ünneplő premontrei rend sikerének egyik titka a rugalmassága - mondta Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek május 28-án a rend történetét bemutató kiállítás megnyitóján a Magyar Nemzeti Múzeumban. A bíboros felidézte: a premontrei közösség korai magyarországi megtelepedése és elterjedése annak is köszönhető, hogy "nem voltak finnyásak".
Gondolat, erő és bátorság szükséges
Múltunk tanúi > Nagykovácsi
2021-06-01
Gondolat, erő és bátorság szükséges ahhoz, hogy a magyarokat eredményesen lehessen képviselni - mondta Menczer Tamás a Tisza István miniszterelnök emlékrendezvényén Nagykovácsiban május 29-én. Tisza Istvánnak (1861-1918) volt gondolata arról, hogy mit és hogyan kellene csinálni, amihez erő is társult, de mindez kevés, ha nincs bátorság a cselekvéshez.
Magyar pilóta hősi halála a Telki-hegyen
Múltunk tanúi > Telki
2021-04-23
Varga László, 23 éves szakaszvezető 1944. december 11-én egy Messerschmitt−109-es vadászrepülőgéppel szállt fel a budaörsi reptérről bevetésre. Alegységének német romboló repülőgépeket kellett biztosítania Vácegres légterében, de soha nem tért vissza A roncsokat és holltest maradványait csak 2003-ban találták meg a Telki-hegyen.
Elérhetők a magyar hadifoglyok szovjetunióbeli adatai
Múltunk tanúi > Pest megye
2021-04-01
A Magyar Nemzeti Levéltár két éve kormányzati támogatással vásárolta meg az Orosz Állami Hadilevéltártól a második világháború alatt elhurcolt magyar hadifoglyok és civilek alapvető adatait tartalmazó kartonok digitalizált, szkennelt képét, valamint az ebből készített adatbázist. Elképesztő mennyiségű adat érkezett, amelyet át kellett ültetni magyarra.
Új II. világháborús emlékmű a XII. kerületben
Múltunk tanúi > Pest megye
2021-02-15
Még idén elkészülhet a XII. kerület új II. világháborús emlékműve. A pályázat a hónap közepén zár. Pokorni Zoltán (Fidesz-KDNP) hegyvidéki polgármester megfontolásra javasolja majd, hogy a 2005-ben ugyanebből a célból állíttatott Turul-szobrot mégse minősítsék I. világháborús emlékművé, hanem egy tááblán tájékoztassanak a szimbólumról és történetéről.
Folytatódik az út menti keresztek felújítása
Múltunk tanúi > Pest megye
2021-02-05
A kormány támogatásával folytathatják a nemzetiségi önkormányzatok út menti keresztek állítását, felújítását - mondta január 28-án Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára Nagybörzsönyben, a Szent Miklós-templom kormányzati támogatással megvalósuló felújítását bejelentő sajtótájékoztatón.
Kitüntetés hagyományőrző asszonyoknak
Múltunk tanúi > Budakeszi
2021-02-02
Idén 12 kategóriában 42 díjazott kapta a 2004-ben alapított Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetsége (KÓTA) díjait, melyeket online ünnepségen jelképesen adtak át a magyar kultúra napján, január 22-én. A KÓTA-díjakkal a kiemelkedő művészi munkát és a közösségért végzett áldozatos tevékenységet ismerik el.