Szia! Mit kérsz? - szegezi nekem a kérdést a gyorsétterem pultja mögött álló kislány. Nem hiszek a fülemnek. Hetvenhárom évesen igencsak roggyant vénembernek látom magam a tükörben. Óvatosan hátranézek, de nincs mögöttem senki. A köszönés egyértelműen nekem szól. Nos, ha már ilyen jóban vagyunk, először is egy csókot kérek kisasszony!

A Buda környéki Iránytű és a Tinta Könyvkiadó hatrészes közös játékán a nyertes a kiadó Grétsy László: Nyelvi játékaink nagykönyve című kiadványát kapja ajándékba. Az első havi feladvány:

Az október 23- i ünnepség közelében találkozót beszéltem meg egy régi barátommal. Szerettem volna a társaságában ünnepelni, felidézni a fiatalságunkat és az 1956-os emlékeket.

Már a múlt évben is gondoltam rá, hogy írok a Sziget-fesztivál szervezőinek, de ez sajnálatos módon elmaradt. Idén azonban bebizonyosodott, hogy nem egyedi esetről beszélhetünk: a Sziget-fesztivál öregbíti a hagyományos magyar vendégszeretetről alkotott véleményt az ott tapasztal kiváló szervezéssel, segítőkészséggel.

Nemrég meghívást kaptam egy kuratóriumi beszélgetésre, ahol a Perbálon állt Szent Vendel-kápolna újjáépítéséről folyt a diskurzus. A hivatal egyik vezetője feltette a dodonai kérdést: „Jó, jó, de mi legyen a funkciója?” Írásom erre reagál.

Egy Húsvét előtti hajnalon furcsa csörömpölésre ébredek. Valaki van a verandámon. Óvatosan elhúzom a függönyt ott, ahol Frici, a macskám a hívatlan látogatótól megrémülve levert valamit a párkányról. Néhány percig mozdulatlanul állok az ablaknál, hallgatózom, még mindig hallom a furcsa neszt.

Az idén is, mint minden év márciusában, a Nagy Sándor József Gimnázium projekt-hete öregdiák találkozóval zárult. Általában azok a volt tanulók szoktak eljönni, akik még csak pár éve érettségiztek. Ez most nem így történt!

„A természet örök könyvét forgatni ne szünjél: benne az istennek képe leírva vagyon.” Vörösmarty Mihályt idézve talán nem állok egyedül azzal az élménnyel, mikor gyermekkoromban kezembe került Schmidt Egon egyik könyve és az ő szavain átsütő fény melegétől az én lelkemben is lángra kapott (és azóta is lobog) az a tűz, aminek melegénél talán még unokáim is megtalálhatják a maguk természetszeretetét. Ezt a lángot, ezt a fényt vittük tovább azoknak a gyerekeknek is, akikkel az erdőket jártuk, akiknek példát mutattunk és azt fogunk mutatni.

A képen látható játékos, ügyes kutyát találta Pátyon a Buda környéki Iránytű egyik olvasója.

C’est la vie! Valamikor az ötvenes évek elején, élt a faluban egy különös ember. Honnan jött, aztán egyszer csak hová lett, senki nem tudja. A nevét sem tudták, mindenki csak úgy hívta, hogy Művész Úr! Voltak, akik csodálták tehetségét, mások megszólták, kigúnyolták.