Budakörnyéki iránytű E-mail Keresés


Kiritog - a kitelepített budakesziek találkozója

Panoráma > Budakeszi

2010-09-22

Az idei "Kiritogra", más néven Kirchentreffenre, 2010. szeptember 19-én sor. Érdemes röviden visszatekinteni az első találkozóra. Pentei (Pfendtner) Antal volt budakeszi jegyző által szerkesztett, a kitelepítettek tájékoztatására kéthetente megjelenő, magyar nyelvű Értesítő újságjában így írnak erről:

Villámlátogatás Budakeszin

Panoráma > Budakeszi

2010-09-16

Az 1946-ban Németországba kitelepített budakesziek egyike, a nyolcvanas éveiben járó Müller János rendszeresen hazalátogatott szülőfalujába, de az utóbbi egy-két évben unokái nem tudtak időt szakítani arra, hogy Budakeszire kísérjék az egyre nagyobb honvággyal küzdő nagyapát. Ezen a gondon segített barátja, Albrecht György, akivel szeptember elején hazalátogattak. Az utazásról Albrecht György számol be.

Budakesziek osztálytalálkozójára készülnek Németországban

Panoráma > Budakeszi

2010-08-24

Mindenkit - aki 80, vagy csaknem nyolcvan éves - szívesen látna ennek a korosztálynak a baráti köre 2010. szeptember 26-án vasárnap volt budakeszi honfitársunk, Weber Antal gondelsheimi vendéglőjében.

Nemzeti zarándokhely Gyimesbükkön

Panoráma > Budakeszi

2010-06-16

A csíksomlyói búcsú másnapján minden eddiginél nagyobb létszámú, hetven-százezer közöttire becsült zarándok kereste fel a Budakeszitől 800 kilométerre keletre, a Gyimesi-szorosban sokáig Csipkerózsika álmát alvó Gyimesbükköt, amely a lelkes helybéliek, a Budakeszi Kultúra Alapítvány és több száz adományozója három éve tartó, látványos eredményt hozó, közös munkájának köszönhetően mára, Csíksomlyó mellett, a második legnagyobb nemzeti zarándokhellyé nemesedett.

Eva, az első számú közellenség

Panoráma

2010-05-02

Az "elvtársak" az ötvenes évektől kezdődően nagyon sok nőt munkába kényszerítettek Magyarországon. A mai napig sincs becsülete az anyáknak, a családoknak, pedig ez a legfontosabb "építőkockája" egy társadalomnak. Tudom, nem vigasz, hogy ez nemcsak Magyarországon, de Németországban sincs így.

Óriási siker volt a magyarországi ősbemutató

Panoráma > Budakeszi

2010-04-08

A Budakeszi Kultúra Alapítvány és a Buda környéki Székelykör vendégeként Budakeszire érkezett gyimesbükki amatőr színtársulat nagy sikerrel szerepelt április 7-én este, közel kétszáz fős közönség előtt, a budapesti Törekvés Művelődési Központban.

Katonai emlékhely készül az ezeréves határon

Panoráma > Budakeszi

2010-04-05

Éppen három esztendeje annak, hogy egy budakeszi baráti társaság elhatározta, hogy felújítja a történelmi Magyarország legkeletibb, azóta zarándokhellyé vált vasúti õrházát Gyimesbükkön, az ezeréves határon. S amikor Pünkösd vasárnapján hatvannégy év után ismét begördült a magyar címeres mozdony az állomásra, szem nem maradt szárazon. Azóta elképzelhetetlen az ott élõk és az anyaországból zarándokként oda érkezõk számára is, hogy ne legyen minden évben egy kicsinyke változás, egy újabb apró lépés, mely történelmet formálhat.

Gyimesbükki gondolatok március 15. után

Panoráma > Budakeszi

2010-03-31

Nemzetünk jussát és igazát kötelességünk védeni, különben némaságunkkal hitelessé tesszük a hatalom magyarságunk elleni galád megnyilvánulásait. Minden jóérzésű, gondolkodó embert kiáltásra kell, késztessen az az állapot, amelybe juttatták egy emberöltő alatt a gyimesbükki magyarságot.

Találkozások Gyimesbükkön

Panoráma > Budakeszi

2009-09-12

Idén a Duna Tv élő egyenes adásban közvetítette az ezeréves határon álló, legkeletibb magyar vasúti őrházhoz és a Gyimesek frissen felújított, legrégebbi római katolikus templomához immár második éve érkező Pünkösd vasárnapi zarándoklat eseményeit.

Csángó hétvége és néptánctalálkozó Gyimesfelsőlokon

Panoráma > Budakeszi

2009-07-17

A Gyimesekben az ezeréves határhoz látogatók a hétvégén amellett, hogy megtekinthetik a Budakeszi Kultúra Alapítvány támogatásával felújított gyimesbükki őrházat és a kontumáci templomot, részt vehetnek a csángó hétvégére szervezett néptánctalálkozón is.


Vissza a főoldalra

iranytu-cimlap-2021-3.jpg