Budakörnyéki iránytű E-mail Keresés


Körözik a cserbenhagyót

Közélet > Biatorbágy

2014-08-29

Ismeretlen tettes 2014. május 22-én 10 óra 15 perc körül egy még ismeretlen forgalmi rendszámú és gyártmányú járművel Biatorbágyon a Szabadság - Szent István - Nagy utcák kereszteződésénél a körforgalomban ütközött a Nagy utca felé kihajtó elektromos mozgássérült járművel, amely felborult, a vezetője megsérült.

Biatorbágyi Amatőr Tárlat-pályázat

Kultúra > Biatorbágy

2014-08-26

A Biatorbágyi Faluház pályázatot hirdet Biatorbágyon élő, alkotó vagy tanuló nem hivatásos alkotók számára. A jelentkezés határideje: 2014. augusztus 20., a pályamunkák leadása: 2014. szeptember 11. A pályázók körébe egyaránt várják az autodidakta, naiv alkotókat és a rajztanár végzettségűeket is.

Biatorbágy büszkesége - Ifjúsági Ki mit tud?

Kultúra > Biatorbágy

2014-08-11

A Biatorbágyi Faluház Ifiklubja tehetségkutató versenyt indít olyan 14–25 év közötti fiatal számára, akik megmutatnák a tudásukat Biatorbágynak. A verseny kategóriái: tánc (a néptánctól a modern irányzatokig), ének (a népi énektől a modern stílusokig), hangszeres zene (szóló vagy együttes formájában). A produkciók hossza max. 5 perc.

Szép porta Biatorbágyért 2014

Közélet > Biatorbágy

2014-08-04

„Szép porta Biatorbágyért” elismerésben részesült a nyolcvanas éveikben járó házaspár, Willinger Antal és felesége, akik egész évben odafigyelő gondossággal művelik otthonuk udvarát és kertjét. Idén négy jelölt közül nekik ítélték oda a kulturált kertvárosi lakókörnyezet példaértékű ápolásáért járó elismerést.

Biatorbágyi Amatőr Tárlat-pályázat

Kultúra > Biatorbágy

2014-07-28

A Biatorbágyi Faluház pályázatot hirdet Biatorbágyon élő és/vagy alkotó, valamint tanuló nem hivatásos alkotók számára. A jelentkezés határideje: 2014. augusztus 20., a pályamunkák leadása: 2014. szeptember 11. A pályázók körébe egyaránt várjuk az autodidakta, naiv alkotókat és a rajztanár végzettségűeket is.

Orvosok Biatorbágyért

Közélet > Biatorbágy

2014-07-26

A biatorbágyi városi ünnepen több évtizedes gyógyító munkájuk és közösségi tevékenységük elismeréséül dr. Stierbach Imre a Biatorbágy Városért életműdíjat, dr. Juhász Zsuzsanna és dr. Tálas-Tamásy Tamás pedig a Biatorbágyért kitüntetésben részesült.

Juhász Ferenc az első díszpolgár

Közélet > Biatorbágy

2014-07-23

A 86 éves, kétszeres Kossuth-díjas költő felesége és két lánya kísértében vett részt testvérként szeretett gyermekkori barátja, a szintén biai világhírű festő, Hantai Simon tiszteletére emelt szoborkompozíció leleplezésén, ahol Tarjáni István polgármester méltató szavait követően vehette át a díszpolgári okiratot.

Jó itt élni, jó itt lenni

Közélet > Biatorbágy

2014-07-22

E szlogennel ünnepelte Biatorbágy a közel egymilliárdos uniós beruházásainak befejezését a Füzes-patak városrészben június 28-29-én. A Biatorbágyi Városünnep keretében június 21-én adták át a városháza bővítésével az új ügyfélszolgálatot, ahol okmányirodai feladatokkal kormányablak is működhet majd.

Átadták a GSI mezőgazdasági gépgyártó üzemét

Gazdasági rovat > Biatorbágy

2014-06-25

Átadták kedden az amerikai AGCO tagvállalata, a GSI gabonatároló és anyagmozgató rendszerek gyártására specializálódott gyárát a Pest megyei Biatorbágyon. A 670 millió forintos beruházással a tervek szerint 125 munkahelyet hoznak létre.

Körözik a bankkártyatolvajt

Közélet > Biatorbágy

2014-06-23

A tettes április 27-én 16 óra körüli időben besurrant egy biatorbágyi hétvégi házban és ellopott egy táskát, benne személyes iratokkal készpénzzel és egy bankkártyával, amellyel később egy budapesti automatából megpróbált pénzt felvenni. Az automata kamerája felvételt készített az ismeretlen tettesről.


Vissza a főoldalra