Tamás Gábor építész vallomása
Építészet > Biatorbágy
2023-08-18
Az Országépítő neten nemrég jelent meg egy interjú Tamás Gáborral, Biatorbágy új 16 tantermes iskolájának tervezőjével. A kisfilmben megismerhetjük az organikus stílusú épület egyes kiemelt részleteit, illetve azt a világlátást, építészi szemléletet, vallomást, amely ennek az egyedülállóan lenyűgöző alkotásnak a tervezését vezérelte.
Családtörténeti adatbázist építettek
Múltunk tanúi > Biatorbágy
2023-08-17
Biatorbágy honlapján működik egy családfa-aloldal. Az önkormányzat 2005-ben döntött a település anyakönyvi adatainak összegyűjtéséről. A forrást az 1714-1895 közötti egyházi anyakönyvek és az 1895. október 1. utáni polgári anyakönyvek adták, figyelemmel az adatvédelmi törvény és a levéltári törvény vonatkozó rendelkezéseire.
Átalakult a Kálvin tér
Közélet > Biatorbágy
2023-08-01
A 600 millió forintos állami támogatás révén épült egy körforgalom, egy lámpás kereszteződés, ahol kanyarodó sávot is kialakítottak, az óvodánál pedig létrehoztak egy úgynevezett "kiss and go" zónát, valamint több mint ezer négyzetméter járdahálózatot építettek át, újítottak fel és tettek biztonságossá. Az avatás július 27-én volt Biatorbágyon.
Biatorbágyon akasztotta fel magát
Közélet > Biatorbágy
2023-06-29
Önmaga felett mondott ítéletet az a férfi, akinek laptopján hetvenezer pedofil felvételt találtak a februári Antifa-támadók után kutató nyomozók a Szikra Mozgalom egyik aktivistájának lakásán. A felvételek között több száz olyan van, ami 12 év alatti gyerek elleni szexuális sanyargatást ábrázol. A férfi gyanúsítotti kihallgatása előtt felakasztotta magát a biatorbágyi volt katonai bázison.
Megújul a német nemzetiségi általános iskola
Közélet > Biatorbágy
2023-06-26
Két és fél milliárd forint állami támogatásból megújul a biatorbágyi Ritsmann Pál Német Nemzetiségi Általános Iskola - közölte Menczer Tamás államtitkár június 15-én az iskolabővítés alapkőletételén. Pest vármegye 2. választókerületének fideszes országgyűlési képviselője kitért arra: 2022-ben Magyarország energiaszámlája 4000 milliárd forinttal volt több, mint amennyi az ukrajnai háború nélkül lett volna.
Hajrában a BIT építése
Közélet > Biatorbágy
2023-05-31
A Biatorbágyi Innovatív Technikum és Gimnázium épülete – az ország legmodernebb iskolája – jelenleg 75%-os készültségben a befejezéshez közeledik. A vállalt szoros határidő tartása érdekében mostantól 2023. augusztus 31-éig hétvégente , szombaton és vasárnap 8-14 óra között is várhatók építési munkálatok. Az alapkövét 2022. január 19-én helyezték el, a nyitást még annak az évnek a szeptemberére tervezték.
Az ország egyik legjobb extrém pályája készült el
Sporthírek > Biatorbágy
2023-05-10
Az önkormányzat egyeztetést szervezett a környék lakói és a parkhasználók között a Baross Gábor utcai közpark területén nemrég felújított BMX, roller és gördeszkapálya működéséről április 29-én, ami elsősorban a pályahasználat rendjét érinti. A kérdést egy hónap múlva tárgyalja a város kérpviselő-testülete. A találkozó előtt extrémsport-bemutatótés trükkoktatást is tartottak.
Több jármű ütközött Biatorbágynál
Közélet > Biatorbágy
2023-04-11
Hét jármű karambolozott az M1-es autópályán tegnap Biatorbágy térségében, a Hegyeshalom felé vezető oldalon, a 18-as kilométernél, emiatt a sztrádán torlódás alakult ki. - közölte a katasztrófavédelem az MTI-vel. A műszaki mentést a törökbálinti hivatásos és a biatorbágyi önkéntes tűzoltók végezték.
Érd után Biatorbágyon nőtt legjobban a lakosság száma
Gazdasági rovat > Biatorbágy
2023-03-27
Több fővárosi kerületben és vármegye-székhelyen csökkent az állandó lakók száma tavaly, az agglomeráció viszont országosan költözési célpont - írta friss elemzésében az ingatlan.com. Balogh László vezető gazdasági szakértő szerint folytatódott a korábbi trend: az agglomerációban többen, a drágább lakásokkal rendelkező városokban kevesebben élnek; sokan kiköltöztek a magas árak miatt, amihez hozzájárult a lakáshitelek kamatemelkedése is.
Biatorbágy megtelt
Közélet > Biatorbágy
2023-03-01
Jogszabály-módosításokra készülnek a szakminisztériumok az agglomeráció robbanásszerű lakosságnövekedése miatt – tudta meg a KarcFm Nánási-Kézdy Tamástól. Biatorbágy pénzügyi és városfejlesztési bizottságának elnöke szerint Menczer Tamás, a térség országgyűlési képviselője segítséget kínált a problémákra. Remény van arra, hogy a nyárra várható új építési törvény visszaadja a településképi engedélyezést az önkormányzatoknak az építkezések befolyásolására.