Zsámbék és Biatorbágy a református óvodaprogramban
Közélet > Zsámbék,Biatorbágy
2021-08-27
A Magyarországi Református Egyház 2018-ban a Bethlen Gábor Alapkezelő közreműködésével 30 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást kapott a magyar kormánytól az Országos Óvodaprogramjára, amelynek keretében Budapest több kerületében és országszerte 66 óvodát építenek, vagy újítanak fel.
ITM: épül a Budapest-Balaton kerékpárút
Életmód > Biatorbágy
2021-08-02
Magyarország két legfontosabb turisztikai célpontját köti össze az épülő Budapest-Balaton kerékpáros kapcsolat - jelezte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) a közösségi oldalára felkerült bejegyzésben július 30-án. Kiemelték: a kivitelezők a fővárostól Balatonakarattyáig a bicikliút szinte minden szakaszán dolgoznak majd idén.
Teneriféről hozták haza a rablót
Közélet > Biatorbágy
2021-07-08
Teneriféről hozták haza azt az 51 éves magyar férfit, aki a gyanú szerint részt vett az ún. kötözős rablássorozatban - közölte a rendőrség honlapján a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság június 25-én. A gyanú szerint ő a 2015. március 13-i leányfalui fegyveres rablás, és a 2016. augusztus 8-án, Biatorbágyon elkövetett támadáskor rabolt értékek orgazdája volt.
Átadták az Aldi új hűtőraktárát
Gazdasági rovat > Biatorbágy
2021-07-07
A hatmilliárd forintos beruházással 70 új munkahelyet hozott létre az áruházlánc - mondta Bernhard Haider, az Aldi Magyarország ügyvezető igazgatója június 24-én Biatorbágyon. Elmondta: a vállalat azon dolgozik, hogy minél több magyar termék kerüljön az áruházai polcára, amihez kapacitásbővítésre is szükségük volt. Az új hűtőraktár 8800 m2.
Innovatív technikum és gimnázium Biatorbágyon
Kultúra > Biatorbágy
2021-06-28
Megkezdődött anak az intézménynek az építése, ahol jövő szeptembertől 500 diák kaphat piacképes logisztikai, pénzügyi-számviteli és informatikai gazdasági szaktudást, de egy gimnáziumi osztályt is elindítanak. Az Ökumenikus Segély-szervezet közleménye szerint a diákok a legmodernebb digitális technológiát használó, XXI. századi innovatív nevelési környezetben tanulhatnak.
Hétmillióba kerül Biatorbágynak a baloldal akciója
Életmód > Biatorbágy
2021-05-31
Tavaly nyár óta akadályozzák baloldali kötődésű biatorbágyi civilek, hogy a 2018-ban bemutatott tervek szerint megvalósuljon a Budapest–Balaton kerékpárút (BuBa) városon belüli szakasza. Azóta egy alternatív útvonalon már elérhető lett az országos hálózat, de a civilek ragaszkodtak az eredeti nyomvonal újratervezéséhez.
Nő a koronavírus koncertrációja az agglomerációban
Életmód > Budakeszi,Biatorbágy
2021-05-12
A 18. héten a szennyvízminták többségét országosan mérsékelt, az előző héthez képest enyhén csökkenő koronavírus koncentráció jellemzi - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ. A legtöbb vizsgált település szennyvizét stagnáló tendenciát mutat, emelkedés csak az öt Budapest környéki település (Tököl, Biatorbágy, Szigetszentmiklós, Budakeszi, Százhalombatta) közös mintájában mérhető.
Ki szennyezi a Füzes-patakot?
Közélet > Páty,Biatorbágy
2021-04-28
Hónapok óta húzódik Biatorbágyon annak a vizsgálata, hogy ki és hogyan szennyezi a Füzes-patakot, de végre megszületett az eredmény. Biatorbágy polgármestere a Pest Megyei Főügyészséghez fordul a probléma megoldása érdekében. A hatóság hosszú ideje vizsgálja a kérdést, de végül a bizonyítékot az a vizsgálat hozta meg, melyet az önkormányzat rendelt meg. A vizsgálat a pátyi szennyvíztisztító-telep működésével kapcsolartos.
Bringapark Biatorbágyon és Budakeszin
Sporthírek > Budakeszi,Biatorbágy
2021-04-20
Több mint 1,1 milliárd forintból 39 új bringa- és görpark épül az Aktív Magyarország programban 2022 tavaszáig. Az Aktív Magyarországért Felelős Kormánybiztosi Iroda a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség (MAKETUSZ) bevonásával 2021-ben is országos bringapark programot hirdetett, hogy minél nagyobb számú és magasabb színvonalú bringa- és görparkokat kapjanak a sportolni vágyók.
A Ford új logisztikai központja Biatorbágyon
Gazdasági rovat > Biatorbágy
2021-04-19
Az autóipari vállalatok egyre több mérnöki, fejlesztési és szolgáltatási fealdatot telepítenek Magyarországra - mondta Szijjártó Péter április 12-én a Ford új logisztikai központjának átadásán Biatorbágyon. A külgazdasági és külügyminiszter szerint a koronavírus-járványban a nemzeti védekezési intézkedések mind egészségügyi, mind gazdasági szempontból sikeresek.