Magyarország aggódik a holland jogállamiság állapota miatt
Közélet > Budakeszi
2022-09-26
A holland külügyér egy interjúban megtámadta Magyarországot - mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára a közösségi oldalára feltöltött szeptember 20-i videójában. Meczer Tamás szerint Wopke Hoekstrának akkor lenne célszerű Magyarországgal foglalkoznia, ha a saját országában sikerült rendet tenni.
Jászai Mari-díjat kapott
Kultúra > Budakeszi
2022-09-22
Szabó Sipos Barnabás (1962) 1987-ben végzett a Színház- és Film-művészeti Főiskolán, ahol színészdiplomát kapott, ezután az Arany János színház tagja lett, majd hosszú évekig szabadúszó színművész volt. 2006–2012 között a Győri Nemzeti Színház társulatának tagja. Sokat hallhattuk a hangját filmekben és sorozatokban, így George Clooney szinkronhangjaként is.
Szakrális művészet az Ars Sacra Fesztiválon
Kultúra > Budakeszi
2022-09-22
Balogh Éva, Beliczay Zsófia, Bukrán Edit és Kisteleki Margit alkotásaiból nyílt kiállítással és kulturális programokkal várja az érdeklődőket a Budakeszi Evangélikus Egyházközség a XVI. Ars Sacra Fesztivál keretében. Egy héten keresztül a művészet oldaláról ismerhetjük meg az örök üzenetet a templom- és kiállítótérben.
76. Kiritog és de Ponte-emlékév
Panoráma > Budakeszi
2022-09-19
2022. szeptember 18-án tartották meg Neckarsulmban néhai de Ponte József festőművész, Budakeszinek 2003 óta díszpolgára 100. születésnapja és a 76. Kiritog (Templomszentelö ünnepnap) alkalmából rendezett kiállítást és találkozót. Ez egyik állomása csak a de Ponte-emlékévnek, amely Stuttgartban kezdödött a Liszt Ferenc Kulturális Intézetben március 31-én, s folytatódott most Budakeszi 1993 óta testvérvárosában, Neckarsulmban szeptember 18-án.
Európa legjelentősebb örömútja
Kultúra > Budakeszi
2022-09-19
Felavatták a Via Lucist (örömút) Péliföld-szentkereszten. A szoborcsoportot, Párkányi Raab Péter Kossuth-díjas szobrász alkotását P. Andrásfalvy János SDB magyarországi szalézi tartományfőnök áldotta meg. Az ünnepségen Latorcai János, az Országgyűlés alelnöke azt emelte ki, hogy a mai korban el kell döntenünk, hogy csupán csodáljuk Krisztust vagy készek vagyunk őt mindenben követni.
Új egészségház épül Budakeszin
Életmód > Budakeszi
2022-09-17
Az egészségügyi kapacitás 30-40 százalékos bővülése és a várólisták további csökkenése várható a beruházástól - mondta Menczer Tamás országgyűlési képviselő szeptember 14-én a szakrendelő alapkövének ünnepélyes letételén. A kormánypárti politikus rendkívül örömtelinek nevezte az eseményt, amikor egész Európa a háború és szankciós politika miatt gazdasági és energiaválsággal küzd.
Matolcsy Miklós a tanítható fenntarthatóságról
Életmód > Budakeszi
2022-09-15
Már a középiskolában megtanulható, hogyan éljünk harmóniában a természettel. Az új fenntarthatóság tantárgyat idén több mint kétszáz gimnáziumban kezdték el tanítani, a tanárok folyamatosan jelentkezhetnek a Zöld Föld oktatási programra. A Budakeszin élő Matolcsy Miklós, a program vezetője, az Alapértékek Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója klímapánik helyett rendszerszintű gondolkodást ajánl.
Elektromos elővárosi buszokat tesztelnek
Gazdasági rovat > Budakeszi,Budaörs
2022-09-06
A Volánbusz folytatja a tesztelést a fővárosi agglomerációban, szeptember 1-26. között Solaris Urbino 15 LE Electric elővárosi elektromos autóbuszt próbálnak ki - közölte a közúti közlekedési társaság szeptember 1-jén az MTI-vel. Az utasok a buszt a korábbi tesztekhez hasonlóan ingyen vehetik igénybe, menetrendje a Volánbusz honlapján érhető el.
Szociális ügyintézőt keresnek
Gazdasági rovat > Budakeszi
2022-09-02
A Budakeszi Polgármesteri Hivatal szociális ügyintézői álláshelyre keres jelentkezőket határozott idejű, 2024. május 3-ig tartó közalkalmazotti jogviszonyban és teljes munkaidőben. A pályázatok benyújtásának határideje 2022. október 9. Az elbírálás várható határideje október 11. A pályázati kiírás részleteiről az alábbi linkekre kattintva tájékozódhat:
Pénzügyi ügyintézőt keresnek
Gazdasági rovat > Budakeszi
2022-09-01
A Budakeszi Polgármesteri Hivatal pénzügyi ügyintézői álláshelyre keres jelentkezőket határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszonyban és teljes munkaidőben. A pályázatok benyújtásának határideje 2022. október 2. Az elbírálás várható határideje október 5. A pályázati kiírás további részleteiről az alábbi linkre kattintva tájékozódhat: