Budakörnyéki iránytű E-mail Keresés


Nagykovácsiban lesz az elődöntő

Kultúra > Nagykovácsi

2015-03-18

Dunán innen, Tiszán túl címmel május 16-án tartják a Kárpát-medencei hagyományőrző tehetségkutató verseny budapesti és Pest megyei elődöntőjét Nagykovácsiban a helyi önkormányzat, az Öregiskola Közösségi Ház és az Országos Baranta Szövetség szervezésében.

Ünnep a börtönfalak között

Közélet > Nagykovácsi

2014-12-21

Az a rab, akinek megvan a lelki békéje, és kapaszkodni tud Isten irgalmába és szeretetébe, a karácsony a börtön falai között nem rideg, keserű ünnep – jegyezte meg Kemenes Gábor börtönlelkész, Nagykovácsi plébánosa, aki szerint az advent és a karácsony a legkeményebb rabok szívét is meg tudják érinteni.

Nagykovácsiban kinagyított szavazólapot is kifüggesztenek

Közélet > Nagykovácsi

2014-10-02

Huszonegy településen olyan sok jelölt indul az október 12-i önkormányzati választáson, hogy a Nemzeti Választási Iroda (NVI) a nyomdától az ő szavazólapjaikból kinagyítottat is kért. Ezeket kifüggesztik majd, hogy a választók szavazás előtt könnyebben megtalálhassák jelöltjüket.

Óvodabővítés Nagykovácsiban

Gazdasági rovat > Nagykovácsi

2014-09-29

Felújították és egy csoportszobával bővítették Nagykovácsiban a Kispatak óvoda egyik tagóvodáját. A projektre, zömmel uniós forrásból, több mint 150 millió forintot költöttek. A modernizált tagóvodát már e hónap elején birtokba vehették, így a Kispatak óvoda három tagintézményében a korábbi 330 helyett 360 gyermeket tudnak elhelyezni.

Fegyházra ítélték emberölésért

Közélet > Nagykovácsi

2014-09-10

Első fokon 18 és 17 év fegyházra ítélte, nem jogerősen a 2011-ben Nagykovácsiban elkövetett emberölés első- és másodrendű vádlottját a Budapest Környéki Törvényszék, az ügy harmadrendű vádlottja tíz év börtönbüntetést kapott. - tájékoztatta a törvényszék szóvivője csütörtökön az MTI-t.

Nagykovácsi Önkéntes Segítők

Közélet > Nagykovácsi

2014-08-13

A Magyar Hospice Alapítvány és a nagykovácsi önkormányzat 2009-ben létrehozta a helyi Hospice otthonápolási csoportot a rákbetegeknek és hozzátartozóik segítésére. Éveken át önkénteseknek szervezett tanfolyamok után alakították meg a Nagykovácsi Önkéntes Segítők csapatát. „Szebbet nem is tehetsz senkivel, mint hogy hagyod, hogy segítsen neked.” (Steinbeck)

Új bölcsőde Nagykovácsiban

Gazdasági rovat > Nagykovácsi

2014-07-29

Nagykovácsi önkormányzata több mint 145 millió forint vissza nem térítendő uniós támogatást nyert új bölcsőde építésére. A 161 millió forintos beruházás alapkövét 2014. június 15-én tették le a nagykovácsi Kaszáló u. 12-14. alatti ingatlanon. Az új intézmény várhatóan 2015. február végére készül el.

Szennyvízhálózat uniós forrásból Nagykovácsiban

Közélet > Nagykovácsi

2014-06-23

Közel 1,4 milliárd forintos vissza nem térítendő uniós támogatásból valósul meg Nagykovácsi nagyközség szennyvízhálózatának fejlesztése annak köszönhetően, hogy az önkormányzat sikeresen pályázott a KEOP 1.2.0/09-11 kódszámú konstrukción Az Új Széchenyi Terv keretében.

Egy fiatal nő belehalt az ütközésbe

Közélet > Nagykovácsi

2014-05-29

Életét vesztette egy motoros utasa a Hűvösvölgyi és a Nagykovácsi út kereszteződésénél május 28-án - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság. Az elsődleges adatok szerint eddig tisztázatlan körülmények között ütközött a motor egy autóval. A motoros férfi súlyos sérülést szenvedett, míg utasa, egy 22 éves nő a helyszínen életét vesztette.

Nagykovácsiban is Volánbusz

Gazdasági rovat > Nagykovácsi

2014-05-16

Május 11-től a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) megrendelésére a Solymárra, Nagykovácsiba, Remeteszőlősre és Pilisborosjenőre közlekedő járatokon új járműparkkal veszi át a közösségi személyszállítást a Volánbusz Zrt. - jelentette be sajtótájékoztatón Vitézy Dávid, a BKK vezérigazgatója.


Vissza a főoldalra