Budakörnyéki iránytű E-mail Keresés


Az öreg iskola újjászületése

> Nagykovácsi

2006-08-01

Nagykovácsiban a feljegyzések szerint 1726. óta folyik iskolai oktatás. A báró Eötvös József által 1868-ban elfogadtatott Népoktatási Törvény hatására már 1870-ben megkezdődtek az  Oskolaház építési munkái. „Az egész épület kemény kőből épült, melyeket Tisza Lajos Õ Exelentiája adott ingyen. Tekintetes Harkányi Frigyes, kerületünk ez idő szerinti országgyűlési követe ajándékozott 200 forintot az Oskolának”.
Katolikus Fiú Népiskola az 1903-as államosítás után a növekvő létszám miatt bővítésre szorult. Erre 1910-ben került sor Novák Imre budapesti műépítész tervei szerint. Az átalakítás eredményeképpen az épület elnyerte jelenlegi formáját. Iskolai osztályok egészen 1981-ig működtek benne.

NAGYKOVÁCSI MÛVÉSZETI TALÁLKOZÓ 2006

> Nagykovácsi

2006-08-01

A Nagykovácsi 63-as buszvégállomás élete általában meglehetősen egyhangúan telik. Normál esetben fújtatva prüszkölve, olykor füstölve bedöcög a kék csoda járgány (csoda az, hogy még működik) majd némi szieszta után ismét elindul a nagy útra, le a Hűvösvölgybe. Azon a bizonyos szombaton azonban minden másképp történt.

Luxusadó (Nagykovácsi)

> Nagykovácsi

2006-06-01

Csökkentik az értékhatárt?

Messze elmarad a központilag várttól az önkormányzatok luxusadó-bevétele, legalábbis erre következtethetünk az önkormányzati hivatalokhoz beérkezett bevallások számából.

„Egy pár fotó”

> Nagykovácsi

2006-06-01

„A fényképezőgépet 10 éves születésnapomra kaptam – először és utoljára. Ez 1973-ban történt. Emlékszem egy műanyag Etüd boksz gép volt. Rollfilmes. Borzasztóan büszke voltam. Elhatároztam, hogy vasárnap focimeccset fogok fotózni a pasaréti pályán. Ötszáz métert sem tettem meg nyakamban a géppel, mert a közeli laktanyából három katona kirohant és kitépték az üres filmet a gépből… Hát valahogy így kezdődött” – avat be a kezdetek rejtelmeibe Venczel Zsolt, a Nagykovácsiban élő, önmagát csak fénygépésznek tituláló fotóművész, aki most szintén fotóművész feleségével, Köves Szilviával együtt életük első közös kiállításával lepték meg a nagyérdemű közönséget.

Crosskovácsi

> Nagykovácsi

2006-06-01

Immár 11.-ik alkalommal kerül megrendezésre az országszerte ismert Crosskovácsi. A professzionális módon szervezett verseny sikerét és közkedveltségét az évi 600-700 versenyző, illetve az ugyanennyi érdeklődő is jól érzékelteti. A 8,3 km-es terepfutó számra az idén június 10-én, szombaton 10 órakor kerül sor, majd másnap 9.30-tól a bringások próbálhatnak szerencsét a 84 km-es erdei pályán. Nevezés és további részletek a www.crosskovacsi.hu honlapon találhatók.

Újjáépítés a Kolozsvár utcában

> Nagykovácsi

2006-05-01

A másik beruházás keretében elkezdődött a Kolozsvár utca víz-és csatornahálózatának rekonstrukciója, melyet az Ófalu egyik legfontosabb utcájának felújítása követ majd. Remélhetőleg a munka nyomán végre természeti értékeihez méltó, kultúrált környezet övezi majd a falu közepén átfolyó Ördögárok patakot és környékét.

Színházi előadás Nagykovácsiban

> Nagykovácsi

2006-05-01

A pöttömnyi református templom ablakaiból hétről hétre esténként nagy világosság szűrődött ki, míg nem egy nap fellebbent a titok fátyla: színházi előadás készül, mégpedig hamarosan G.B. Shaw, a XX. század egyik legtermékenyebb színpadi szerzőjének immár klasszikussá vált darabját, a Szent Johannát fogják bemutatni. Talán azt hihetnénk, valamelyik pesti nagyszínház indult vidéki turnéra, profi felszereléssel és profi színészekkel. Az előadást látva viszont a faluban lakó ismerős fiatalok és felnőttek arca tűnik fel, akik játékukkal páratlan élményben részesítik a nagyérdemű közönséget.

Megújul az Öreg iskola

> Nagykovácsi

2006-05-01

Mint már arról korábban is hírt adtunk a községben két nagyon fontos rekonstrukció vette kezdetét. Március végén megkezdődött az Öreg iskola felújítása, melynek kivitelezését nyílt közbeszerzési eljárás keretében a Partner Kft nyerte el. A felújított részben egy könyvtárhelységet és egy közösségi termet alakítanak ki. Ez utóbbi hiányt pótol, mivel jelenleg a falu nem rendelkezik közösségi rendezvények tartására alkalmas színtérrel. Az átadás várható időpontja: 2006. augusztus 20.

Filmvetítés a kitelepítések emlékére

> Nagykovácsi

2006-05-01

1946. május első napjaiban, vagyis azokon a bizonyos „Szomorú napokon” a kitelepítések alkalmával több, mint 600 Nagykovácsiban élő családot hurcoltak el és zsúfoltak marhavagonokba a közeli solymári vasútállomáson, hogy aztán szeretteiktől és szülőföldjüktől megfosztva egy távoli vidékre szállítsák őket.
E rettenetes tragédiának és az elmúlt hatvan évnek állít emléket az a Nagykovácsiban és Németországban forgatott dokumentumfilm, melyet 2006. május 7-én 19-kor láthatunk az Általános Iskola tornatermében.

Valljalak, tagadjalak…

> Nagykovácsi

2006-04-01

Ezzel a címmel készül a Nagykovácsi Keresztyén Népfőiskola Irodalmi Tagozatának következő előadása.


Vissza a főoldalra

iranytu-cimlap-2021-3.jpg