Azonnali kérdés a pátyi lehajtóról az országgyűlésben
Gazdasági rovat > Páty
2023-10-27
Menczer Tamás (Fidesz) azt kérte, hogy az építésügyi tárca államtitkára erősítse meg, valóban elkészül idén az M1-es autópálya pátyi lehajtója, jövő tavasszal pedig a nyugati elkerülő út. Az 5,8 milliárd forintos beruházásnak köszönhetően nagyban javulna a Buda környékén élők közlekedési helyzete - mutatott rá. Megjegyezte: Buda környékén robbanásszerű a lakosságszám növekedése, és ezzel az infrastruktúra nem tudott lépést tartani.
Gurin Ferenc emléktáblát kapott
Közélet > Páty
2023-10-25
Október 21-én avatta Páty önkormányzata a Rozmaring bölcsőde falán Csák Attila alkotását a Pátyon több mint 40 évig háziorvos Gurin Ferenc emlékére. Székely László polgármester elmondta: "Gurin Ferenc önerőből és pályázati pénzből hozta létre a bölcsődét, mely először magán, egy éve pedig önkormányzati bölcsődeként segíti a pátyi családokat."
Elkészült a pumpapálya
Sporthírek > Páty
2023-10-09
Az Aktív Magyarország Programban elnyert pályázattal elkészült a 197 méter hosszú pumpapálya Pátyon. A közel ötvenmillió forintos fejlesztés fedezetét nagyságrendileg felerészben az állami költségvetés, felerészben az önkormányzati önerő biztosította, mely a tervezett pályán kívül három padot és két szemetest, egy ivókutat, információs táblákaz és a környezet parkosítását fedezi.
Közterület-felügyelőt keresnek
Gazdasági rovat > Páty
2023-10-04
A pátyi polgármesteri hivatal pályázatot hirdet közszolgálati jogviszony keretében kozterület-felügyelői munkakör betöltésére határozatlan időre, 40 órás munkahéttel, váltásos munkaidőkeretben. Az állás betöltéséhez középfokú végzettség szükséges. A pályázat benyújtásának határideje 2023. október 24. éjfél. A pályázat elbírálásának határideje: 2023. október 30.
A hagyomány kötelez
Közélet > Páty
2023-09-28
A Szövetség a Magyarokért Páty Hagyományőrző Egyesület idei lekvárfőző versenyén a huszonhat féle, a művészet határát súroló minőségben elkészített "pályaműből" az első díjat Hermál Erika nyerte az Álom névre keresztelt eper-narancs-ananász-lekvárjával. 2024 szeptemberében újra várják a megmérettetésre a pátyi Hagyományok Házába a vállalkozó kedvű pályázókat.
A pátyihoz hasonló a csomádi
Múltunk tanúi > Páty
2023-09-13
Újabb honfoglalás kori tarsolylemezes sírt tártak fel Pest vármegyében. A sírról és a különleges állapotú tarsolylemezről szeptember 11-én tartott sajtótájékoztatót a Magyar Nemzeti Múzeum és a Ferenczy Múzeumi Centrum Szentendrén. L. Simon László, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója szerint az új leletek rávilágítanak a két intézmény restaurátorainak és régészeinek rendkívül magas színvonalú, példaértékű munkájára.
Megalakult a Kozáromi-tó Horgászegyesület
Életmód > Páty
2023-08-16
A Kozáromi-tó 2023 márciusában Páty önkormányzatának tulajdonába került. Május 20-án tizenkét horgász az önkormányzat támogatásával megalakította a „Kozáromi-tó Horgászegyesületet”, melyet június 9-én a törvényszék is bejegyzett. A tagok Tóth Andrást elnöknek, Bendl Mátyást és Végső Sándort elnökhelyetteseknek választották meg, s pályáztak a tó halgazdálkodási jogának 15 évre szóló haszonbérbe vételére.
Ecseren bővít a logisztikai cég
Gazdasági rovat > Pest megye,Páty
2023-07-19
A tervek szerint halad a Waberer s Csoport Ecseren épülő óriás logisztikai központjának építése, az épület elérte legmagasabb pontját, így 2024 elejére elkészülhet. A beruházással teljessé válik a csoport M0-ás körgyűrű melletti raktárhálózata (Páty, BILK, Ecser lokációkban), amely így lehetővé teszi az országos és a budapesti disztribúciós és raktározási rendszerek optimalizálását, ezáltal növeli az ügyfelek versenyképességét.
Kiskorú gyermekével vitette a kábítószert
Közélet > Páty
2023-06-27
A zalai rendőrök elfogtak egy nőt és három férfit, akik kábítószert árultak, az asszony a 13 éves fiával vitette vevőinek a drogot - közölte a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon június 16-án. A Zalaegerszegi Rendőrkapitányság nyomozói azonosították azt a 45 éves pátyi nőt, aki több embernek is adott el kábítószert. A nő a saját 13 éves gyermekét használta arra, hogy átadja a drogot vásárlóinak.
Hét és fél év börtön a pátyi dílernek
Közélet > Budakeszi,Páty
2023-05-18
Hét és fél év börtönbüntetésre ítélt a Szekszárdi Törvényszék jogerősen kábítószer-kereskedelem és pénzmosás miatt egy pátyi férfit, aki jelentős mennyiségű kokaint és amfetamint értékesített - közölte a törvényszékmájus 16-án. A tényállás szerint az elítélt, aki szakácsként dolgozott egy budakeszi étteremben, 2020-ban lépett kapcsolatba az ügy másodrendű vádlottjával és a kábítószer-kereskedelemmel.