Budakörnyéki iránytű E-mail Keresés


Búzaszentelés

Kultúra > Páty

2007-05-09

Április utolsó vasárnapján, 29-én déli 12 órakor Búzaszentelő szentmisét tartottak a pátyi temetőkápolna mellett. Az ünnepi liturgiát dr. Zsolnay Béla atya, címzetes apátplébános koncelebrálásával Harkai Gábor atya, Budajenő-Telki-Páty plébánosa mutatta be. A búza megszentelésénél jelen volt Páty református lelkész, Vizi István is.

Nyugdíjas ház épül Pátyon

Közélet > Páty

2007-05-09


Az emelt szintű idősek otthonának meghirdetett, meghökkentő látványt nyújtó épületegyüttes a Füzes patak nyugati oldalán.

Elhunyt Madaras József színművész

Kultúra > Páty

2007-04-26

Április 24-én, kedden délután az asztalra borulva holtan találták a hetven éves Madaras Józsefet abban a máriahalmi nyugdíjas otthonban, ahol a Kossuth- és Balázs Béla-díjas színművész augusztus óta lakott. Hiteles megformálója volt a paraszt- és munkásszerepeknek, kitörni vágyó kisembereknek. Számos filmje közül egy generáció emlékszik vissza szívesen a Kántor című tvfilm-sorozatra, melyben Madaras alakította Csupati őrmestert, a címszereplő rendőrkutya, Kántor gazdáját.

Szigorú költségvetés - nagyratörő tervek

Közélet > Páty

2007-04-02

Dr. Bognár András, Páty polgármestere a település 2007. évi, 1,5 milliárdos költségvetését szigorú költségvetésnek minősítette, melynek köszönhetően minden törvényes előírást be tudnak tartani, és minden fizetési kötelezettségüknek eleget tudnak tenni. Idén 50 millió forintot fordítanak önkormányzati fejlesztésre.

Telepített értékeink

Kultúra > Páty

2007-04-02

A Jenei-dűlőt még a falutérkép sem jelzi, pedig az elmúlt századokban fontos „kereskedelmi” útvonal lehetett  Páty-Budajenő-Telki között. Eredetileg kb. 160 fa állt itt, melyből talán száz, közel 80 éves fa maradt meg az egy kilométeres szakaszon. A dűlő a volt tsz-tehenészet végétől indul, de már nem ér el Budajenőig, Telkiig, az út másik végét mára beszántották.

Templomépítés előtt

Közélet > Páty

2007-03-01

Dr. Zsolnay Béla atya megrendült egészségi állapota miatt múlt év december 1-jétől hivatalosan is Harkai Gábor budajenői plébános, mint teljes plébánosi jogkörrel felruházott adminisztrátor látja el Páty lelkészi teendőit.

Reformátusok új otthona

Közélet > Páty

2007-03-01

49 milliónyi beruházással elkészült a református gyülekezeti ház a Kossuth utcában.

A legjobb nem a szavak útján érthető meg

Kultúra > Páty

2007-03-01

Egy Goethe idézet volt a mottója a február 11-én nyílt III. Ügyes Kezek kiállításnak, melyet  a Páty Faluközösségért Alapítvány rendezett  a Közösségi Ház termében.

Ki tud róla?

Múltunk tanúi > Páty

2007-03-01

Keresem azokat, akiknek, a Pátyon 1944-45 között működő orosz katonai kórházzal kapcsolatban bármilyen információja van (írásos dokumentum, esetleg ott dolgozó személy, történet).
Kérem jelentkezzenek  a 06/20/545-1516 telefonon.

Közmeghallgatás

Közélet > Páty

2007-01-23

A közel 6000 lelket számláló faluból alig harminc érdeklődő vett részt a december 14-i polgármesteri és képviselői közmeghallgatáson. Az alacsony részvételi arány talán az időpont meghirdetésének nehézségeivel indokolható: túl későn és szűk körben kapott nyilvánosságot a végleges dátum.


Vissza a főoldalra